A hetedik te magad légy

Az emberiség javíthatatlanul ott lődörög Platón barlangjában,
s ősi szokásához híven ma is az igazság puszta képeiben leli legnagyobb örömét.
Ám fényképeken felnőni nem ugyanolyan,
mint a kézműves munkával készült régebbi képeken nevelkedni.

Susan Sontag A fényképezésről című írásának kezdő mondatai
Nemes Anna fordítása (1981)


A bejegyzés borítójának fekete-fehér fényképei nyakban ülő gyermekeket ábrázolnak. Tetszőlegesen válogatott, de kronologikusan elrendezett fotósorozat a Fortepan adatbázis keresési találataiból: hat pillanatkép a 20. századból. Mindegyik egyszerű és őszinte a maga valóságában, némelyik súlyos mondanivalóval bír, némelyik nagyon is hétköznapi – vagy csupán annak tűnik. Keletkezési körülményeikről csupán sejtésünk lehet, a rajtuk szereplő alakokról, útjuk kezdetéről és végéről semmit sem tudunk. A fényképek jó eséllyel elvesztek volna, ha a Fortepan munkatársai nem őrzik meg és teszik közzé a „valós” múltra kíváncsi utókor, az igazság keresői számára.

Az itt látható részletfotó egy athéni fehéralapos léküthoszról készült: fiatal (vélhetően) szolgálólány nyakában kisgyermek ül, aki a mellettük álló nőalak, édesanyja felé nyújtózkodik. A Timokratész-festő munkája a Kr. e. 5. század közepén készülhetett, a jelenet azonban kortalan, nagyon is ismerős. A darabot ma nem csodálhatnánk meg, ha egy sír nem őrzi meg szinte teljes épségében – hiszen nem mindennapi használatra szánták.

Baloldalt dór oszlopot látunk, a nyaknál körbefutó meandersor alatt pedig kancsók lógnak a falon: a helyszín belső tér lehet, jóllehet az egyik oinokhoéval egy vonalban lent, jobbra egy fekete madár is látható, kifelé fordulva. A jelenet finomabb részleteihez aligha férnénk hozzá a vitrin üvegén át, ha egy fotó nem hozná közelebb a régebbi, kézműves munkával készült képet.

A sötét ruhát viselő fiatal lány orra és szemöldöke mindössze egyetlen ecsetvonás. Szembenéz velünk, keze stabilan tartja a kisgyermek lábát. A kicsinek csak jobb térdkalácsa kidolgozott – bal lábát följebb kell fogni, hiszen éppen mozdul már az anyai karok felé, jobb kezével a dadus feje búbján támaszkodva. Az arányait tekintve jóval nagyobb, szépnek öltöztetett nőalak szinte áttetsző ruhát és ékszereket visel: mintha most készülne karjába venni gyermekét, tekintete azonban elnéz fölötte. Már nem találkoznak.

Ehhez hasonló edényeket leggyakrabban sírokba helyeztek. Habár a jelenet első ránézésre evilági, valóságos pillanatképnek tűnik, a váza utolsó útjára, a túlvilágra kísérte az elhunytat.


Köszönjük Giorgos Kavvadiasnak, hogy körbevezetett bennünket az athéni Nemzeti Régészeti Múzeum termein.
A bejegyzésben szereplő tárgyfotó egyike a hosszú órákon át tartó bolyongás értékes pillanatképeinek.

Tóth Noémi & Szikora Patricia


A bejegyzésben: athéni fehéralapos léküthosz (Timokratész-festő, Kr. e. 475–425) © Athéni Nemzeti Régészeti Múzeum.
A borítókép kollázsa:
1. Fortepan / Magyar Bálint, nr. 55520 (1912)
2. Fortepan / Magyar Bálint, nr. 55490 (1931)
3. Fortepan / Kőszegi Anna, nr. 151109 (1942)
4. Fortepan / Urbán Tamás, nr. 89748 (1970)
5. Fortepan / Vészi Ágnes, nr. 136585 (1975)
6. Fortepan / Vészi Ágnes, nr. 136606 (1990)
A cím utalás József Attila A hetedik című versére, különösen annak utolsó versszakára.

Hozzászólások a “A hetedik te magad légy” bejegyzéshez

  1. Még el sem olvastam, de már megírom, hogy az első fényképen a nagyobb fiú nyakában ülő kerek kalapos kisfiú édesapám. A kép az egy kori Attila u. 2 sz. ház tetőteraszán készült, háttérben a Lovarda.
    És most elolvasom. Köszönettel. L.Mária

    1. Mária, hát ez csodálatos! Nagy örömmel olvasom ezt a véletlen egybeesést, úgyhogy még inkább szeretettel ajánlom a bejegyzést! 🙂

Leave a Reply to Lakatos MáriaCancel reply