Consolatio

A görög mitikus hagyomány szerint Szeléné (a Hold) beleszeretett a szép és ifjú vadászba, Endümiónba. Hogy együtt lehessenek, az istennő éjjelente leereszkedett az égről szerelméhez, aki örök fiatalságot kapott Zeusztól – azonban álma is örökre szólt. A történet népszerű témája volt a római császárkori szarkofágoknak, ma majdnem száz példát ismerünk. Szeléné látogatását ábrázolták ezen a darabon is, amely a Kr. u. 3. század elején készült Rómában; 1825-ben tárták föl Ostiában, majd 1947-ben londoni magángyűjteményből került a Metropolitan Museumba.

A fedél középső panelján olvasható felirat tanúsága szerint egy bizonyos Aninia Hilara készíttette édesanyja, Arria emlékére: az elhunyt portréját a felirattól jobbra faragták ki.

Endümión a láda jobb alsó részén fekszik: bal könyökére támaszkodik, jobbja a fején pihen – ez az alvók jellemző testtartása, de Dionüszoszt is gyakran ábrázolták így. Szeme csukva, az Éjszaka már álomba szenderítette: a szárnyas istennő mákot fog és ópiátot szór Endümiónra. Szeléné kocsijáról lép oda párjához; a mozdulat gyorsaságát ruhájának redői jelzik, köpenye ívet alkot feje fölött. Útján hat Erósz-alak kíséri: a kezükben lobogó fáklya nemcsak világít éjszaka, hanem a perzselő szerelem képi jele is.

A pásztorok, jószágok és növények bukolikus, békés színezetet adnak a jelenetnek. A szarkofág az erjesztőkádak formáját idézi (Dionüszosz szférája itt újra megjelenik) – a bor a két oroszlán száján folyt ki. Rémisztő tekintetük a halál rettenetét jeleníti meg, ugyanakkor oltalmazza is a szarkofágot. A fedélen (a szerelmes párok között) az Ősz és a Tavasz megszemélyesített alakjait is kifaragták, a díszítésen tehát nagy hangsúlyt kapott a természet folytonos megújulása. A rövid oldalak pedig kozmológiai háttérbe helyezték Szeléné szokásos látogatását: balra a felkelő Nap vágtat, jobbra pedig a Hold hajtja fogatát.

A mitikus történet a halál kontextusában személyes tapasztalattá vált. Az ókoriak szerint az Álom, Hüpnosz a Halál, Thanatosz fivére volt. Az elhunytak alvóként való ábrázolása vigaszt jelentett a gyászolóknak – mintha az elvesztett családtag még nem ment volna el végleg, hiszen az éjszakát mindig felváltja a nappal; az alvás csupán megpihenés az élet fáradalmaitól – requiescat in pace. Ebben az értelmezési keretben Szeléné ismétlődő látogatása, soha nem szűnő vágyakozása szerelme után összekapcsolódótt az elvesztett családtaggal való találkozás, a sírnál eltölthető közös idő gondolatával – és az idő törvényszerű megállíthatatlanságával.


A borítóképen és a részletfotókon: Severus-kori római márványszarkofág, ltsz. 47.100.4a, b © The Metropolitan Museum of Art; bal rövid oldal: Ilya Shurygin fotója (2013), jobb rövid oldal: Marie-Lan Nguyen fotója (2011). A beágyazott dal képkockáján a rajz egy Hüpnosz-szobor fejtöredéke nyomán készült.

Hozzászólás a “Consolatio” bejegyzéshez

  1. A szomorú halottak ünnepét megszépítette ez a mű és a finoman fogalmazott
    magyarázat. Köszönet érte.

Leave a Reply to visycsaladCancel reply