2020 végén nagyszerű könyv jelent meg magyarul a görög művészetről – éppen fontossága miatt érdemes még mindig ajánlani. Eredetileg olaszul adták ki 2008-ban – ebből készült Nagy Andrea gondos fordítása –, de németül és franciául is hozzáférhető; a magyar változatot Böröczki Tamás szerkesztette és a Gondolat Kiadó adta ki. Szerzője Cornelia Isler-Kerényi – itthon inkább így emlegetjük: Kerényi Kornélia –, a Svájcban élő és a magyar ókortudományhoz ezer szálon kapcsolódó klasszika archaeológus. Évtizedes kutatásai alapján foglalta össze az antik görög művészetet a geometrikus korszak elejétől (Kr. e. 1000) a római császárkor kezdetéig. Bravúrosan tömör művet alkotott: az ezeréves történetet alig ötven oldal terjedelemben tekintette át.

A könyv kiválóságának egyik kulcsa három pilléres szerkezetében rejlik: a szöveg mellett kiemelt szerep jutott a képeknek és a hozzájuk tartozó magyarázatoknak is.

A szöveg hosszú, elmélyült kutatómunkára épült. Olyan tudós műve, aki nem akkor írta meg a görög művészet rövid történetét, amikor felkérést kapott rá, hanem amikor kiforrott róla a mondanivalója. Főleg vallástörténeti és szociológiai szempontok szerint tárgyalja a témát. Tudásában és szemléletmódjában egyaránt a jelentős kutatóktól elvárható módon korszerű: alaposan ismeri a tudomány mai, tegnapi és tegnapelőtti állását, mégis egyéni. Bár egy megírandó görög művészettörténet fő pontjai adottak, mint egy készen kapott zenei téma, a kidolgozás mikéntje világosan mutatja a szerző sajátos hangsúlyait, amelyek alapját az eddigi kutatásai jelentik. Csupán példaként: a görög szobrászat történetében döntő jelentőségű, ahogyan megváltozott a mozgás ábrázolása az archaikus és a klasszikus kor határán. Kerényi Kornélia ezt Niké-szobrokon szemlélteti – ő a téma egyik legjobb ismerője (erről írta 1969-ben megjelent disszertációját). Ez az elmélyült tudás adja meg az olyan szerény mondatok súlyát, mint például: a szobor rekonstrukciója „a szerző nyomán” készült (27, magyarázat az 5–7. képhez), vagy „eltér a múzeumi bemutatástól” (27, 7. kép).

A káprázatos színvonalú, gazdag (161 tételes) képanyagot a szerző állította össze. A képek nem csupán illusztrálják a szöveget, önálló szólamot képviselnek. A kötet egyben képzeletbeli kiállítás, amely Kerényi Kornélia rendezésében, általa kiválasztott főművek révén vizuálisan is megjeleníti a görög művészetnek a könyvben leírt történetét.

A képaláírások a fotókon ábrázolt műtárgyak adatain túl kiegészítik, árnyalják a szövegben kifejtett gondolatmenetet, mintegy párbeszédre lépnek vele. Szépen érzékeltetik, hogy a rövid összefoglalás mögött hatalmas tudományos távlatok húzódnak. Éppen ennek a nyitottságnak köszönhető, hogy a könyv, ami úgymond a nagyközönségnek szól, a görög művészet kutatói számára is tanulságos – fejben tovább tudják folytatni a dialógust.

A mai olvasási szokásokhoz jól igazodó, „kortárs” műről van szó. A szöveg rövidsége miatt könnyen talál utat az olvasóhoz, magas színvonala és hárompilléres szerkezete révén pedig árnyaltan és hitelesen mutatja be a görög művészet világát.

A mű kiválóságának másik kulcsa sem kevésbé figyelemre méltó. A kötetből nem csupán az rajzolódik ki, mennyire ismerős számunkra az antik görögség világa, hanem az is, hogy mennyire különböző a miénktől. A meztelen férfitest ábrázolásának például egészen más volt a jelentése az ókori görög kultúrában, mint napjainkban (46–47). Az antikvitás és napjaink közti távolság feltárása a szerző fontos témái közé tartozik, hiszen tudja: végzetesen hamis volna az antik hagyományból csak a rokonnak képzelt vonásokat látnunk.

A fejezetek arányai világosan mutatják, hogyan kötődik a szerző az egyes korszakokhoz: az archaikus kori művészetet tíz oldal mutatja be, a klasszikust harminchárom, a hellénisztikust négy. Mások más arányokat választanának – de hát ez Kerényi Kornélia műve.

A könyv a legjobb magyarul elérhető összegzés a görög művészetről. Alighanem sokáig lesz ennek fő közvetítője a magyar kultúrában – sőt, műfajának lényegében egyedüli képviselője napjainkban. Sokkal több tehát a dolga, mint az olasz vagy a német változatnak, ez számunkra külön rangot ad neki. Egy képzeletbeli hazai könyvtárban, ahol téma és minőség szerint rendezik el a köteteket, a Görög művelődéstörténet mellé helyezném el, amelyben egy elmúlt szellemi korszak utolérhetetlen teljesítményeként Szilágyi János György (1918–2016) tanulmányfüzére fejti ki alaposan ugyanezt a témát; ritka eset, hogy egy nagy mű csak magyar olvasók számára hozzáférhető. A két könyv szépen mutat egymás mellett.