A bulvár túlsó oldalán látok egy szállodát, nagyon előkelő lehet, mert nagyon kopott, és mindenféle nemzetközi hoteljelzés van az üvegajtaján. Segíts, kék szemű istenasszony, Pallasz Athéné, ezt a hotelt Palladionnak hívják, nyilván a védnökséged alatt áll. T. legyint, míg áttáncolok az autósorok között – legyintésében benne van, pont minket várnak a Palladionban. Miért lenne éppen itt szoba.

Van.

De hogy miért, azt csak akkor tudom meg, mikor a Rémületes Külsejű Szekrényt kinyitom, addig azt hiszem, Athéné csodája. Mindenesetre van szoba, mégpedig, ahogy hallom, fürdőszobás, ha nem is káddal, de zuhannyal.

A boldogságtól hebehurgya mozdulataimmal megnevettetem az álmos liftesfiút, s csak később, elkésett reagálásképpen tudatosodik bennem, hogy én valahol megjegyeztem ennek a gyereknek az arcát, aki feljött velünk a liften, s az arc mellett megrögzült egy gondolat is, amely akkor aktivizálódik megint, mikor Rhodoszban meglátom a hajójegy-árusító meg a zakón öltögető gyereket és Kósz sziget mikroszait, olyasmi, hogy ilyenkor egy kisfiúnak már régen aludnia kellene.

A gondolat akkor, a Palladionban, éppen csak átsuhan a tudatomon, nem ver nagyobb hullámot bennem, mint egy madárszárny a vízen, most mindennél fontosabb a számomra, hogy valahol befogadtak, inni és fürödni fogok, lefekszem, alszom, és holnap kezdődik a nyaralás.

Szobánk van, akármilyen iszonyú árért is, majd lespóroljuk a koszton a különbözetet.

Szabó Magda: Zeusz küszöbén (részlet)

---