Írások a klasszikus ókorról – tudományos igénnyel, nem csak szakértőknek
A Carmina Burana népszerűségével ellentétben Carl Orff trilógiájának második darabját, a Catulli Carminát a 2026-os előadás előtt mindössze egyszer adták elő Magyarországon, 2015-ben a Szegedi Kortárs Balett táncosai, Juronics Tamás rendezésében és koreográfiájával.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpad idén június 17-én mindkét darabot oratórikus formában, koncertszerűen tűzte műsorra. Az előadást Nyitrai László rendezte, Kovács László vezényelte, a szólisták, Fülep Máté, Miklósa Erika és Ninh Đức Hoàng Long mellett az ELTE Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar működött közre. (Malina János kritikája az előadásról ITT olvasható.)
A Catulli Carmina szövegkönyvének törzsét a Kr. e. 1. századi költő, Caius Valerius Catullus válogatott költeményei alkotják, amelyeket Orff saját szövege foglal keretbe. Az itt közölt fordítás a 2026-os előadáson elhangzott szöveget tartalmazza szereplőmegjelöléssel, a színpadi utasítások elhagyásával. A Catullus-versek tagolása nem az eredeti metrumot, hanem a kottát követi.
A felvételen a linzi Mozart-Chor és a Münchner Rundfunkorchester előadása hallható.
Vezényel: Franz Welser-Möst
Szoprán: Dagmar Schellenberger
Tenor: Lothar Odinius
EMI Records, 1995
Fiúk, lányok
Örökre
a tiéd vagyok,
életem,
örökre!
Fiúk
Kedvesem,
kedves barátnőcském,
te vagy az én szívecském.
Lányok
Szívecském!
Fiúk
Te vagy az én szívecském.
Lányok
Szívecském, szívecském,
mondd, mondd,
hogy szeretsz!
Fiúk
Ó, a szemed,
a fényes szemecskéd
ragyog, felcsillan előttem,
mint a remény.
Lányok
Remény, remény,
te vagy a remény!
Fiúk
Ó, a csábító,
csábos, csábító
ajkacskád!
Lányok
Vigyázz, vigyázz,
vigyázz, vigyázzatok!
Fiúk
Játszadozásra csábít.
Lányok
Vigyázz, vigyázz,
vigyázz, vigyázzatok!
Fiúk
Ó, a nyelved,
a nyelved, a nyelvecskéd
folyton fürgén
siklik, mint a vipera.
Lányok
Vigyázz, vigyázz,
vigyázz, vigyázzatok,
a viperám
meg ne marjon!
Fiúk
Marj meg!
Lányok
Csókolj meg!
Fiúk
Ó, a mellecskéd!
Lányok
A mellem…
Fiúk, lányok
…lágy mellek,
két édesen
gömbölyödő alma!
Fiúk
Rátok vágyik a kezem,
merev mellbimbócskák!
Rátok vágyik a kezem,
hogy megmarkoljon.
Lányok
Édesen, édesen, édesen simogasson.
Fiúk
Hogy erősen megmarkoljon.
Lányok
Ó, a farkad,
a farkad, a farkad…
Fiúk
A farkam…
Fiúk, lányok
Vágyakozón fickándozik
a farkam, a farkincám,
mint a halacska,
a te forrásvizedet
kívánja.
Lányok
Rád vágyik a kezem,
mohón, mohón, farkinca, farkincácska!
Rád vágyik a kezem,
hogy megragadjon.
Fiúk
Pajkos kezek!
Lányok
Boldog vagyok!
Fiúk
Te vagy Vénusz,
Vénusz vagy!
Lányok
Boldog vagyok!
Fiúk
Tebenned lakik minden öröm,
minden gyönyör, minden kéj.
Tebenned, a te ölelésedben, a te
végtelen ölelésedben van az egész életem.
Lányok
Boldog vagyok!
Fiúk, lányok
Örökre!
Öregek
„Örökre! Örökre!”
Nevetséges!
Hatalmas ostobaság.
Semmi, semmi sem tarthat örökké.
Ha a Nap kiragyogta magát,
visszatér az Óceánba.
A Hold fogyni kezd,
rögtön, amint megtelt.
A szerelem viharából
gyakran lesz könnyű fuvallat.
Az idő,
az idő nem a szerelem lakhelye.
Ha kialszik a lámpás,
nincsen hűség,
hűtlen minden.
Ti ostobák, ti hülyék, ti buták!
Öreg
Lámpáshordozó, tartsd a létrát!
Öregek
Hallgassátok,
hallgassátok és nézzétek
Catullus verseit!
Fiúk, lányok
Hallgassuk!
Gyűlölök és szeretek.
Nem érted, ugye, hogy miért?
Én se tudom.
De érzem, és beledöglök.
Éljünk, Lesbia édes, és szeressünk!
Vegyük úgy, a besavanyodott öregek
fanyalgása egy büdös vasat sem ér!
A nap ha lemegy, még feljöhet újra,
de ha a mi rövid fényünk kialszik,
végtelen éjszakán át kell aludnunk.
Csókolj meg,
csókolj meg ezerszer, utána százszor,
megint ezerszer, majd utána százszor,
Majd ha már sok ezerszer csókolóztunk,
megkavarjuk jól, hogy magunk se tudjuk,
és egy rosszakarónk se irigyeljen,
csak mert tudja, hányszor csókolóztunk.
Csókolj meg,
csókolj meg ezerszer, utána százszor,
megint ezerszer, majd utána százszor,
Majd ha már sok ezerszer csókolóztunk,
megkavarjuk jól, hogy magunk se tudjuk,
és egy rosszakarónk se irigyeljen,
csak mert tudja, hányszor csókolóztunk.
Csókolj meg…
– Mintha egyenrangú lenne az istenekkel,
sőt ha mondhatok ilyet, több is náluk a férfi,
aki veled szemben ülhet,
és mindig látja, hallja
édes nevetésedet…
– Nevetésemet.
–amitől én egyből eszemet vesztettem,
Lesbia, amint megláttalak:
semmi sem maradt belőlem.
– Belőlem.
– Lebénul a nyelvem,
vékony láng csorog végig a testemen,
belső zúgástól cseng a fülem,
szememet kettős éj borítja be.
– Éj.
– A tétlenséget viseled nehezen, Catullus, a tétlenség miatt imádsz rajongva.
A tétlenség királyokat és boldog
városokat is tönkretett már.
– A tétlenség, Catullus.
Caelius! Az én Lesbiám, az a Lesbia…
az a Lesbia, akit Catullus jobban
szeretett magánál és mindenki másnál,
most a sarkokon és sikátorokban
nyúzza Remus potens unokáit.
Az én Lesbiám!
Azt mondja, senki mással
nem lenne inkább, mint velem.
Akkor sem, ha maga Juppiter kérné.
Persze.
Csakhogy amit nő mond
a felajzott szeretőnek,
az olyan, mintha szélbe
és sodró folyóba írnánk.
– Életem, azt ígéred, hogy ez a boldog szerelem kettőnk között örökké fog tartani.
– Aludj, aludj, aludj még!
Lesbiám!
Többet ne tegyél jót senkivel,
és hálára se számíts senkitől!
Hálátlan a világ.
Semmit sem ér a jótett,
sőt csak megutálnak érte.
Velem sem bánik senki durvábban
és kegyetlenebbül,
mint az, akinek nemrég még
legjobb barátja voltam.
Hálátlan a világ.
Öregek
Így igaz, így igaz.
Pontosan, pontosan!
Gyűlölök és szeretek.
Nem érted, ugye, hogy miért?
Én se tudom.
De érzem, és beledöglök.
Kérlek, édesem, Ipsitilla,
szépségem, gyönyörűm,
hadd menjek fel hozzád ma délben!
És ha felmehetek, vigyázz,
el ne reteszeljék az ajtót,
és te se akarj kimenni,
maradj szépen otthon, készülj velem
egymás után kilenc menetre!
Dobj félre mindent, hadd mehessek,
mert itt fekszem ebéd után, jóllakottan,
és átbököm alsó- és felsőruhámat!
Ammianánál, a szanaszétdugott csajnál
kemény tízezer a taksa.
Az a ronda orrú kiscsaj
a bukott formiae-i embernek a nője.
Kedves… kedves aggódó rokonság!
Figyeljetek oda rá, hívjatok orvost!
Nem normális a csaj.
Ne kérdezd, mi baja!
Tévképzetei vannak.
Szerencsétlen Catullus, ne legyél hülye!
Ha látod, hogy vége, végre fogd fel!
Fényesen ragyogott rád régen a nap,
amikor kísérgetted a lányt mindenhová.
Úgy szeretted, ahogy egy lányt se fognak.
Akkoriban bőven volt vele móka,
te akartad, és belement a lány is.
Fényesen ragyogott rád tényleg a nap.
Ő most már nem akarja.
Engedd el te is, te balfék!
Ne fuss utána, és ne szenvedj tovább!
Acélozd meg a lelked,
bírd ki, legyél kemény!
Minden jót, kislány!
Catullus már kemény,
nem keres, nem udvarol, ha nem szeretnéd.
Sajnálhatod majd, ha nincs udvarlás!
Te dög! Milyen élet vár rád?
Ki jár majd hozzád? Ki lát gyönyörűnek?
Kit fogsz szeretni? Kihez tartozol majd?
Kit csókolsz? Kinek harapod meg az ajkát?
De te, Catullus, maradj hajthatatlanul kemény!
– Catullus!
– Lesbia!
– Egy nő sem állíthatja magáról, hogy jobban
szerették, mint amennyire én szerettem Lesbiát.
Soha annyi hűség…
soha annyi hűség nem volt kapcsolatban,
mint amennyit én hoztam ebbe a szerelembe.
Mostanra odáig süllyedtem…
– Lesbia, a te hibádból!
– és annyira önpusztítóan kötődöm…
– Lesbia, a te hibádból!
– hogy nem tudlak szeretni,
hiába lennél rendes,
de akkor is kívánlak,
hiába tennél akármit.
Fiúk, lányok
Örökre!
A tiéd vagyok!
Öregek
Jaj nekem!
Fiúk, lányok
Örökre!
Gyújtsatok fáklyát!
Ujjé!
Juvenes, juvenculae
Eis aiona
tui sum,
o mea vita,
eis aiona!
Juvenes
Tu mihi cara,
mi cara amicula
corculum es.
Juvenculae
Corculum es!
Juvenes
Tu mihi corculum!
Juvenculae
Corcule, corcule,
dic mi, dic mi,
te me amare.
Juvenes
O tui oculi,
ocelli lucidi
fulgurant, efferunt
me velut specula.
Juvenculae
Specula, specula,
tu mihi specula.
Juvenes
O tua blandula
blanda, blandicula,
tua labella.
Juvenculae
Cave, cave,
cave, cavete!
Juvenes
Ad ludum prolectant.
Juvenculae
Cave, cave,
cave, cavete!
Juvenes
O tua lingula
lingula, lingula,
usque perniciter
vibrans ut vipera.
Juvenculae
Cave, cave,
cave, cavete,
cave meam viperam,
nisi te mordet.
Juvenes
Morde me!
Juvenculae
Basia me!
Juvenes
O tue mamulae…
Juvenculae
Mamulae…
Juvenes, juvenculae
…mammae, molliculae
dulciter, turgidae,
gemina poma!
Juvenes
Mea manus est cupida,
o vos papillae horridulae!
Mea manus est cupida
illas prensare.
Juvenculae
Suave, suave, suave lenire.
Juvenes
Vehementer prensare.
Juvenculae
O tua mentula,
mentula, mentula…
Juvenes
Mentula…
Juvenes, juvenculae
Cupide saliens
peni, peniculus,
velut pisciculus,
is qui desiderat
tuam fonticulam.
Juvenculae
Mea manus est cupida,
coda, codicula, avida, avida!
Mea manus est cupida
illam captare.
Juvenes
Petulanti manicula!
Juvenculae
O me felicem!
Juvenes
Tu es Venus,
Venus es!
Juvenculae
O me felicem!
Juvenes
In te habitant omnia gaudia,
omnes dulcedines, omnes voluptas.
In te, in tuo amplexu
in tuo ingenti amplexu tota est mihi vita.
.
Juvenculae
O me felicem!
Juvenes, juvenculae
Eis aiona!
Senes
„Eis aiona, eis aiona!”
O res ridicula!
Inmensa stultitia.
Nihil durare potest tempore perpetuo.
Cum bene Sol nituit,
redditur Oceano.
Decrescit Phoebe,
quam modo plena fuit,
Venerum feritas
saepe fit aura levis.
Tempus, tempus,
tempus amoris cubiculum non est.
Sublata lucerna
nulla est fides,
perfida omnia sunt.
O vos brutos, vos stupidos, vos stolidos!
Senex
Lanternari, tene scalam!
Senes
Audite, audite,
audite ac videte:
Catulli carmina.
Juvenes, juvencualae
Audiamus!
Odi et amo.
Quare id faciam, fortasse requiris?
Nescio, sed fieri
sentio et excrucior.
Vivamus, mea Lesbia, atque amemus,
rumoresque senum severiorum
omnes unius aestimemus assis!
Soles occidere et redire possunt;
nobis cum semel occidit brevis lux,
nox est perpetua una dormienda.
Da mi basia,
da mi basia mille, deinde centum,
deinde usque altera mille, deinde centum.
Dein, cum milia multa fecerimus,
conturbabimus illa, ne sciamus,
aut ne quis malus invidere possit,
cum tantum sciat esse basiorum.
Da mi basia,
da mi basia mille, deinde centum,
deinde usque altera mille, deinde centum.
Dein, cum milia multa fecerimus,
conturbabimus illa, ne sciamus,
aut ne quis malus invidere possit,
cum tantum sciat esse basiorum.
Da mi basia!
– Ille mi par esse deo videtur,
ille, si fas est, superare divos,
qui sedens adversus identidem te
spectat et audit
dulce ridentem…
– Ridentem.
– misero quod omnis
eripit sensus mihi, nam simul te,
Lesbia, aspexi, nihil est super mi.
– Super mi.
– lingua sed torpet, tenuis sub artus
flamma demanat, sonitu suopte
tintinant aures, gemina teguntur
lumina nocte.
– Nocte.
– Otium, Catulle, tibi molestum est:
otio exsultas nimiumque gestis:
otium et reges prius et beatas
perdidit urbes.
– Otium, Catulle.
Caeli, Lesbia nostra, Lesbia illa.
illa Lesbia, quam Catullus unam
plus quam se atque suos amavit omnes,
nunc in quadriviis et angiportis
glubit magnanimi Remi nepotes.
O mea Lesbia! Nulli se dicit
mulier mea nubere
malle, quam mihi.
Non si Iuppiter ipse petat.
Dicit:
sed mulier cupido
quod dicit amanti
In vento et rapida
scribere oportet aqua.
– Iucundum, mea vita, mihi proponis amorem
hunc nostrum inter nos perpetuumque fore.
– Dormi, dormi, dormi ancora!
O mea Lesbia!
Desine de quoquam quicquam bene velle mereri aut aliquem fieri posse putare pium.
Omnia sunt ingrata,
nihil fecisse benigne est,
immo etiam taedet obestque magis;
ut mihi, quem nemo gravius
nec acerbius urget,
quam modo qui me unum
atque unicum amicum habuit.
Omnia sunt ingrata.
Senes
Placet, placet, placet,
optime, optime, optime.
Odi et amo.
Quare id faciam, fortasse requiris?
Nescio, sed fieri
sentio et excrucior.
Amabo, mea dulcis Ipsitilla,
meae deliciae, mei lepores,
iube ad te veniam meridiatum.
Et si iusseris, illud adiuvato,
ne quis liminis obseret tabellam,
neu tibi lubeat foras abire,
sed domi maneas paresque nobis
novem continuas fututiones.
Verum si quid ages, statim iubeto:
nam pransus iaceo et satur supinus
pertundo tunicamque palliumque.
Ammiana puella defututa
Tota milia me decem poposcit,
Ista turpiculo puella naso,
Decoctoris amica Formiani.
Propinqui, quibus est puella curae,
Amicos medicosque conuocate:
Non est sana puella, nec rogare
Qualis sit solide est imaginosa.
Miser Catulle, desinas ineptire,
Et quod uides perisse perditum ducas.
Fulsere quondam candidi tibi soles,
Cum uentitabas quo puella ducebat
Amata nobis quantum amabitur nulla.
Ibi illa multa cum iocosa fiebant,
Quae tu uolebas nec puella nolebat.
Fulsere uere candidi tibi soles.
Nunc iam illa non uult:
tu quoque inpotens, noli,
Nec quae fugit sectare, nec miser uiue,
Sed obstinata mente
perfer, obdura.
Vale, puella!
iam Catullus obdurat,
Nec te requiret nec rogabit inuitam:
At tu dolebis, cum rogaberis nulla.
Scelesta, uae te! quae tibi manet vita!
Quis nunc te adibit? cui uideberis bella?
Quem nunc amabis? cuius esse diceris?
Quem basiabis? cui labella mordebis?
At tu, Catulle, destinatus obdura.
– Catullus!
– Lesbia!
– Nulla potest mulier tantum se dicere amatam vere, quantum a me Lesbia amata mea’st:
Nulla fides…
nulla fides ullo fuit umquam in foedere tanta
quanta in amore tuo ex parte reperta mea est.
Nunc est mens deducta mea…
– Tua, Lesbia, culpa!
– atque ita se officio perdidit ipsa suo,
– Tua, Lesbia, culpa!
– ut iam nec bene uelle queat tibi,
si optima fias,
nec desistere amare,
omnia si facias.
Juvenes et juvenculae
Eis aiona!
tui sum!
Senes
Oi me!
Juvenes et juvenculae
Eis aiona!
Ascendite faces!
Io!
Borítókép: A Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadása 2026. június 17-én. Fotó: Gálos Mihály Samu.
© Palladion Műhely
Polikróm│Adatkezelés│Sütik