Hogyan keltsünk új életre ókori textileket?

Amikor a kétezres évek elején Török László (1941–2020), az ókori Egyiptom művészetének egyik legkitűnőbb kutatója a budapesti kopt kiállítás emblémájául egy néhány centiméteres textiltöredéket választott, sokan megdöbbentek: hogyan emelhet valaki ekkora rangra egy foszló szövetdarabkát?

Textil oroszlán alakjával, korai 4. század, 5 x 5 cm. Kairó, Kopt Múzeum 6615
A budapesti kiállítás katalógusának borítója

Török László, akinek kiemelkedő szerepe volt a késő-antik textilek művészi értékének felismerésében, és gyűjtötte is őket, bizonyára boldogan nézné meg azt a kamarakiállítást, amely október 31-ig látható a berlini Bode-múzeumban.

Az egyetlen teremnyi tárlaton kilenc műalkotás-pár látható. Középen a múzeum késő-antik, alig tíz–húsz centiméteres egyiptomi textiltöredékei, a falakon körben pedig a róluk készített, másfél–két négyzetméternyi kortárs festmények. A néző tekintete egyszerre fogja át egy páros mindkét darabját, de mindkettőnek saját tere, saját nézőpontja van.

Think Big! Kiállítás-enteriőr. Fotó: Nagy Á. M.

A képek alkotója Gail Rothschild (1959–) amerikai művész, aki a kétezres évek elején talált rá erre a módszerre: ókori textiltöredékeket „másol át” nagyméretű festményekké. A mintául szolgáló kilenc szövetet maga választotta ki a múzeum anyagából. Közvetlen alkotói célját így fogalmazta meg: „Brooklyni művész, aki múzeumokkal közösen, nemzetközi összefogással lehel új életet ókori textilekbe.” A kiállított kilenc képet 2019 óta, három éven át festette, szorosan együttműködve a berlini múzeum szakembereivel és más kutatókkal. Így magától értődően adódott az ötlet, hogy a munka befejeztével együtt állítsák ki a textileket és a festményeket – bármely múzeum boldog lehet, ha otthont adhat egy ilyen tárlatnak.

Gail Rothschild, Portré, 2022 © Gail Rothschild

Első pillantásra a festmények csupán díszített ókori szövetdarabokról készített, hatalmasra nagyított másolatok: a képfelületeket festett lánc- és vetülékfonalak végtelen mintázata borítja. A háttér általában az antik töredékek alá tett, egyszínű modern alapszövetet jelzi, ami előtt élesen rajzolódnak ki a műtárgyak; a festés annyira részletező, hogy a fonalak minden egyes kötéspontja tisztán látható.

De ez legfeljebb az első benyomás. Az érdeklődő látogató (főleg, ha olvasta Szilágyi János György [1918–2016] Legbölcsebb az idő című alapvető tanulmányát), tudván tudja, hogy a szó művészettörténeti értelmében pontos másolat nem létezik: a leghívebb kópia sem pusztán azt mutatja, amit másol – éppúgy tanúságot tesz készítőjéről és készítésének koráról is. Így tüstént adódik a kérdés: milyennek láttatja egy kortárs festő a mintául választott régészeti tárgyakat – tágabban pedig: hogyan segít, hogy utat találjunk – immár mindkét műtárgy-együtteshez.

Egy lehetséges válasz megtalálásához a kiállítás címéből érdemes kiindulni: Think Big! – elsődlegesen: gondolkozz nagyban; merj nagyot álmodni! Ez messze többet jelent annál, minthogy Gail Rothschild felnagyítja a mintadarabokat – alcímként ugyanis ezt olvassuk: Portraits of Late Antique Egyptian Textiles [Portrék késő-antik egyiptomi textilekről]. A néző meglepődik: a művész alanynak látja a múzeumi műtárgyakat, felismeri sajátos tulajdonságaikat – mintegy önálló személyiséggel ruházza fel őket. Ezt nyomatékosítják az egyéni képcímek is – azt jelzik, melyik textiltöredékről mire asszociált az alkotó. Így lett egy ruha sávdíszéből Head and Shoulders [Fej és vállak] – mert a mintát alaknak látja, amelynek nincs keze, se lába.

Tunikatöredék, 7–9. század, 40 x 27 cm. Staatliche Museen zu Berlin, Skulpturensammlung und Museum für Byzantinische Kunst 19/68. Antje Voigt / CC BY-NC-SA 4.0.
Gail Rothschild, Head and Shoulders, 2019. Akril, vászon, 200.5 x 114.5 cm

Egy ruha nyakkivágásának a dísze, ha elfordítja, tátott szájú tengeri szörnyre emlékezteti (Leviathan).

Ruhatöredék, 7–9. század, 25 x 35 cm. Staatliche Museen zu Berlin, Skulpturensammlung und Museum für Byzantinische Kunst 8/2010. Antje Voigt / CC BY-NC-SA 4.0.
Gail Rothschild, Leviathan, 2020. Akril, vászon, 152.5 x 235 cm

Csupán egyetlen festmény címe egyezik meg a szőttesen látható ábrázolás témájával (Adoration [A királyok imádása]), de itt is beszédes Gail Rothschild kommentárja: a háromkirályok egyikét retiküljét szorongató néninek látja, úgy az 1950-es évekből.

Gail Rothschild, Adoration, 2019. Akril, vászon, 144.75 x 178 cm | Tunika kerekdísze, 7–10. század, 19,5 x 25 cm. Staatliche Museen zu Berlin, Skulpturensammlung und Museum für Byzantinische Kunst, 4614. Antje Voigt / CC BY-NC-SA 4.0

Mindezt tekinthetnénk bohókás játszadozásnak is, de sokkalta több annál: utat nyit, hogy komolyan vegyük a műveket. Két szempontot emelek most ki: a kiállítás gondolati gazdagságát és az ókor kutatója számára adódó tanulságait.

Az első bemutatását érdemes távolabb kezdeni. Az ókori textilek gyűjtése a 19. század végén jött divatba, amikor megkezdődött az antik Egyiptom üzemszerű feltárása. Iparművészetnek tekintették őket, bár csak ritkán szolgáltak mintául korabeli divattervezők, és még ritkábban művészek számára. Az áttörés a 3. évezred elején történt – ezt jelzi a bevezetőben felidézett történet is: csupán napjainkban tanuljuk meg friss szemmel, igazi műtárgyként értékelni az ókori textileket. S hogy ennek a változásnak mekkora hordereje van, éppen a kiállítás mutatja meg.

A fordulat (legalábbis egyik) kulcsa e szövetek jóvátehetetlen töredékességében rejlik. Az ép szövetek száma édeskevés; az eredeti rekonstruálására való törekvés, ami nemzedékeken át vezető szerepet játszott a klasszika archaeológiában, itt aligha merül fel (legfeljebb egy-egy ruha szétvágott darabkáit sikerül egymáshoz kapcsolni). A szőttesek hajdani anyagszerűsége is semmivé foszlott: a kelmék esése, a felöltött ruhák plaszticitása helyett kimerevített, festett képhez hasonló szövetdarabkákat látunk. Eredeti kontextusukról fogalmunk sincs, hiszen jelentős részük rablóásatások során került elő. (A kiállított darabok közül hatnak csupán a tágan értett lelőhelyét ismerjük: öt Panopolisból, egy Arsinoéból való; a többiről még ennyit sem tudunk.) Töredék-voltuk eleve alkalmatlanná teszi őket az „így volt”-típusú vakmerő rekonstrukciók számára – viszont megnyitja az utat a „talán így lehetett”-értelmezések előtt.

Ezek a textilek eredetileg ruhák, ritkábban függönyök, terítők darabjai voltak, inkább köznapi viseletek, mintsem haute-couture szintű ruhaköltemények részei. A háztartásokban vagy erre szakosodott műhelyekben készültek, a fonaltól a kész ruhaneműig. (A szövet az ókorban nagy érték volt. Manapság a világ textilipari termékeinek alig 1 százalékát hasznosítják újra; régen az utolsó pillanatig vigyáztak a szövetekre.) A kiállított tárgyak a hétköznapi antikvitás fragmentumai. Bár az ókori művészet emlékeinek zöme eredetileg szintén használati tárgy volt, a ruhaneműnél a legkönnyebb hajdani hús-vér embereket képzelni hozzájuk, akik hordták, használták őket, és akik bizonnyal éppúgy személyes viszonyban voltak ruháikkal, mint mi. Így ezek a textilek más ókori műtárgyaknál közvetlenebbül figyelmeztetnek: a múlt személyes dimenziója, a régvolt életek saját színei jóvátehetetlenül elvesztek számunkra – a szövetek ebben is fragmentumok.

Gail Rothschild bohókásnak tűnő asszociációi éppen ezért válthatnak ki felszabadító hatást. Kreatív képzettársításai, a merészség, amellyel megfogalmazza, hogy mit lát a képen, ösztönzik a nézőt: merjen személyes viszonyba lépni a művekkel. A „milyennek kell látnom?” hamissága helyébe az őszinte rácsodálkozás lép, kitágul a horizont.

A másik szempont sem kevésbé lényeges. A képek szépen példázzák az ókortudomány és a kortárs művészet közötti szoros szövedéket. Gail Rothschild párbeszédet folytat a múlttal, ahogy a kutatók is, csak persze más szabályok szerint. Az általa kiválasztott szöveteket nem szöveggé, hanem festménnyé alakítja át. Ő is szívós pontossággal dolgozik, hogy re-konstruálja: új életre keltse az antikvitás egy-egy darabját. Rá is igaz: munkájához ismernie kell a múltat, saját korát és saját magát. Ő sem gépiesen dolgozza fel a múltat, hanem a saját kérdései, a saját nézőpontja szerint. Nézzük meg például a Vanitas című képet, amelynek mintája egy függöny vagy terítő töredéke; talpas tálban stilizált levelekre tett gyümölcsöket ábrázol.

Gyümölcsöskosár, 4–5. század. Staatliche Museen zu Berlin, Skulpturensammlung und Museum für Byzantinische Kunst, 4639 / Antje Voigt CC BY-NC-SA 4.0

A kompozíció a bőség megjelenítésének általános képjele az ókori művészetben, a festőt viszont az európai festészet vanitas-csendéleteire emlékeztette, a „minden szépség elmúlik egyszer” gondolatot megjelenítő festményekre. A szövet jobb szélén a levéldíszből éppen csak két pont maradt meg – ezek a festményen, a rajz minimális módosításával egy vigyorgó koponya tátongó szemüregévé változtak át, ráerősítve a cím által kifejezett új értelmezésre.

Gail Rothschild, Vanitas, 2020. Akril, vászon, 167.75 x 142.25 cm

Ezen a ponton válik érthetővé, miért érezheti magát annyira otthonosan az ókor kutatója a kiállításon. Gail Rothschild festményei pillanatképek az idő múlásáról, a múlt történeti megközelítésének művészi példái. Ebből a szempontból a Szétszálazások (Unravelings) című képet, személyes kedvencemet tartom a legbeszédesebbnek. A festő elfordította a töredéket, nem az eredeti elhelyezési módhoz, hanem az ábrázolt jelenethez igazodva: két álló pásztort látunk állatokkal. A jelenet azonban inkább csak járulékos eleme a festménynek. A hatalmas felületet betölti a textil mögé tett restaurátori alapszövet – a gépen szőtt anyag monoton ritmusa élesen elüt a kézi szövésű ókori textil életteli változatosságától. 

Az antik ruha szövetére újabb rétegként rakódik a két díszítés – a képen még azokat a fonalakat is külön látjuk, amelyekkel ezeket a ruhára varrták. A két, alakokkal díszített felület között kósza fonal húzódik – a szöveten nincs nyoma. A festmény tehát csak első pillantásra figurális, a kompozíció szerkezetét az egymásra rakódó, irdatlan munkával megjelenített rétegek adják, hangsúlyait pedig a lyukak, a hiányok, a semmibe foszló szálak. Évszázadokat átívelő művészi sztratigráfia.

 
Gail Rothschild
Unravellings, 2021
Akril, vászon
176.75 x 157.5 cm
Tunikatöredék, 5–6. század, 11,5 x 12,5 cm
Staatliche Museen zu Berlin, Skulpturensammlung
und Museum für Byzantinische Kunst, 4586. Antje Voigt / CC BY-NC-SA 4.0
Gail Rothschild
Shepherd's Pie, 2021
Akril, vászon
129.5 x 167.75 cm
Tunikatöredék
5–6. század, 11 x 12 cm
Staatliche Museen zu Berlin
Skulpturensammlung und Museum
für Byzantinische Kunst, 4586. Antje Voigt / CC BY-NC-SA 4.0
Previous
Next

Ráadásul a mintául szolgáló textilek állapota sem állandó. Az a töredék például, amelynek portréját Gail Rothschild a Pásztorvacsora (Shepherd’s Pie) című képen örökítette meg, immár megváltozott: levették róla a restaurátori alapszövetet. A festmény tehát csupán pillanatfelvétel a textilről, időközi jelentés a vénülő idő múlásáról. (A két utóbbi töredék azonos ruhához tartozott.)

Mindezt ellenpontozza a textilek egy további, eddig nem említett vonása: stílusuk, képi világuk egységes, holott Egyiptom történelmének sorsfordító évszázadait ívelik át, a Kr. u. 4. és 10. század között, a görög-római korszaktól a kereszténység elterjedésén át az arab hódítás megszilárdulásáig. Nem úgy korhoz kötöttek, mint az athéni geometrikus vagy az etruszk feketealakos vázák, amelyeket nemzedéknyi pontossággal tudunk keltezni. A szöveteken megállt az idő. Mi pedig a 21. századból nézzük őket, amikor – így szokták mondani – rohan, minden folyvást változik, meg még relatív is. Izgalmas kronodinamikai játék alakul ki ezekből az aspektusokból a textilek, a képek és a néző között: úgy hevernek egymáson az idő rétegei, akár egy halom hasított fa.

Összegezve: Gail Rothschild kortárs képei és az ismeretlen ókori kézművesek szövet-töredékei a kiállítás közös terében elhelyezve a párbeszéd esélyét kínálják a nézőknek. Ahogy lenni szokott, van, aki él a lehetőséggel, mások elsétálnak mellette. Vajon tehet-e ennél többet ma egy ókorra nyitott művész vagy egy antik kiállítás rendezője?

Nagy Árpád Miklós

HA TOVÁBB OLVASNÁL:
Beszélgetés Török László professzorral a kopt művészetről, Ókor 2005/1–2 , 3–9.
• A késő-antik művészetről: Török László, Transfigurations of Hellenism, Leiden–Boston 2005.
• Török László textilgyűjteményéről: Török László, Kopt textilek. Válogatás magyarországi magángyűjteményekből, Budapest 2005.
• Rugási Gyula kritikája a 2005-ös kopt kopt kiállításról: Apokrif világ, Holmi 2005. november.
• Szilágyi János György, Legbölcsebb az idő: Antik vázák hamisítványai. Budapest 1987 (újraközölve: Szirénzene. Ókortudományi tanulmányok, Budapest 2005, 145–175).
• Gail Rothschild honlapja, benne a berlini kiállítás bemutatásával:  www.gailrothschild.com
• A berlini kiállítás vezetője: Cäcilia Fluck – Käthrin Mälck (szerk.), Think Big! Gail Rothschild porträtiert spätantike Textilfunde aus Ägypten, Regensburg 2022. 

Szólj hozzá!