A TRÜPHÓN-DOSSZIÉ

A pályamű beküldéséig hátralévő idő​

nap
óra
perc

TARTALOM

TARTALOM

Kedves Versenyzőink!

Az idei versenyen az ókori világ mindennapjaiba, az Antik Napközibe tettünk látogatást. Megismertétek, hogyan teltek a dolgos hétköznapok a Nílus mentén (például egy szövőműhelyben); majd görög cipőbe bújva jártátok le a lábatokat (hogy tetszett a lagzi?); végül különleges divatot teremtettetek a togatus plüssökkel (micsoda outfitek!).

Mindeközben egy furcsa nevű egyiptomi település neve is rendre előkerült: emlékeztek a keresztrejtvényből kirajzolódó Oxürhünkhosz nevére?
Huhh, de nehéz leírni! Ennek az egyiptomi városnak a szemétdombjáról papiruszok tömkelege került elő – erről szólt az a videó, amelyben két kutató beszélt a gabonapehelyszerű töredékekkel végzendő munka sokszínűségéről! (Ha van kedvetek, nézzétek meg újra, a görög forduló 4. fejezetében!)

Itt élt a Kr. u. 1. században egy Trüphón nevű takács is. Róla és családjáról egész sok mindent megtudhatunk az oxürhünkhoszi papiruszleletekből. Elképzeltük, milyen lehetett a régészek jegyzetfüzete az ott felfedezett tárgyakkal és szövegtöredékekkel. Ezt a bizonyos Trüphón-dossziét a rendelkezésetekre bocsátjuk, hogy képet alkothassatok arról a városi környezetről és kultúráról, amelyben ő és családja élt – és elkészíthessétek a versenyt lezáró pályaművet.

A PÁLYAMŰ

A verseny online fordulóinak bejárása után nem mindennapi kihívás elé néztek: rajzoljatok egy képregényt Trüphón főszereplésével! 

A feladat tartalmi és formai megvalósításához adunk némi segítséget, de megszabunk néhány kritériumot is, hogy biztosan jól összeálljon a kép! 😉

A képregénynek egyetlen nap eseményeit kell ábrázolnia! Ehhez gondoljátok át, hogyan telhettek a takács átlagos hétköznapjai, de ne erre összpontosítsatok! Trüphón rutinját ugyanis egy rendkívüli esemény fogja felborítani. Minthogy a Kr. u. 1. században Oxürhünkhosz már a római birodalom fennhatósága alatt állt, a kiindulópontotok az legyen, hogy a város éppen egy fontos római közhivatalnok érkezésére készül! Ebből, persze, Trüphón is kiveszi a részét: különleges ruhadarabon dolgozik, csakhogy egy váratlan esemény minden számítását keresztülhúzza…

Mielőtt hozzálátnátok a pályamű kidolgozásának, lapozzátok végig a dossziét, majd olvassátok el a tartalmi és technikai követelményeket!

A TRÜPHÓN-DOSSZIÉ

JAVÍTOTT KIADÁS*

* Kedves Versenyzők!
Köszönjük, hogy jeleztétek nekünk a papirusztöredékek szövegében talált hibákat – elnézést kérünk értük! Frissítettük a dosszié tartalmát, így már minden évszám és császárnév a helyére került. 😉 
2025. 01. 30.

TUDNIVALÓK


TARTALMI KÖVETELMÉNYEK

    • Alaphelyzet: a képregény főszereplője Trüphón, a takács, aki egy különleges ruhadarabbal készül a római közhivatalnok érkezésére.
    • Cselekmény: a gondosan megtervezett munkafolyamatot váratlan nehézség zavarja meg. Mi történt? Hogyan oldja meg Trüphón a helyzetet?
    • Szereplők: a történetnek legalább három aktív szereplője legyen, de több alakot is ábrázolhattok (pl. családtagokat, városlakókat, vendégeket).
    • Időkeret: mindössze egyetlen nap!
    • Helyszín: az eseményeket legalább három különböző helyszínre tervezzétek meg.
    • Tárgyak, történetelemek: a régészek által rátok bízott dossziéból legalább három tárgy játsszon szerepet az események alakulásában. A párbeszédhez és szereplőkhöz vegyetek alapul legalább három szövegrészletet is – ezeket nem kell szó szerint idéznetek, de tegyétek világossá, hogyan befolyásolták a cselekményt.
    • Történelmi háttér: a dosszié tartalma sokat segít az ötletelésben, de a forduló anyagait is használhatjátok a bonyodalom konkrét meghatározásához és a ruhadarab szerepéhez. Ügyeljetek arra, hogy a cselekmény a Kr. u. 1. században, Oxürhünkhoszban játszódik: maradjatok az ókorban, és törekedjetek rá, hogy a fiktív cselekmény hitelesnek hasson!
    • A nyitókocka ezzel a felütéssel kezdődjön:
      Az istenek kegyéből gondtalan, sugárzó napra ébredhetett Oxürhünkhosz városa, Trüphón azonban…
    • A zárókockában szerepeljen ez a mondat:
      Az istenekre mondom, ez a nap nem is végződhetett volna szerencsésebben!


TECHNIKAI KÖVETELMÉNYEK

    • A legjobb pályaművekből idén is kiállítást rendezünk, ezért a képregényt plakát formájában készítsétek el, minimum A2-es (420 x 594 mm), maximum A1-es (594 x 841 mm) méretben.
    • A képsorozat álljon 16–20 egységből.
    • Kizárólag manuális technikákat alkalmazzatok (rajz, festés, montázs stb.), és ügyeljetek rá, hogy a képregény kétdimenziós maradjon!
    • Az elkészült mű hátuljára olvashatóan írjátok fel a csapatotok nevét!


ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

A pályaműre az egyes fordulókhoz hasonlóan 80 pontot lehet kapni.

    • tartalom: 30 pont
      megfelelő terjedelmű, az adott korszakhoz és helyszínhez illeszkedő tartalom és cselekmény, a megadott szempontok figyelembe vétele, a felhasználandó elemek megjelenítése
    • kreativitás: 20 pont
      a történet és a cselekmény ötletessége, a karakterek bemutatásának kidolgozottsága
    • technikai kivitelezés: 30 pont
      a választott technika kreatív, igényes használata, a formai követelmények betartása

NÉHÁNY JÓTANÁCS

Hogyan kezdjetek neki a képregénykészítésnek?

Lapozzátok végig és olvassátok el a régészek jegyzetfüzetét, ismerjétek meg Trüphón történetének töredékeit, valamint vizsgáljátok meg a benne szereplő tárgyakat és helyszíneket – így képbe kerültök a készülő képregényetek alapjaival.

Üljetek össze és ötleteljetek! A megismert részletek alapján ki legyen a képregényetek három főszereplője, mi legyen a fő bonyodalom, amely köré a történetetek épül majd, milyen helyszíneken történjenek az események, mely tárgyakat szeretnétek beépíteni? Ezeket mind-mind jegyzeteljétek le kulcsszavakkal!

Miután a fő pontok kialakultak, készítsétek el a történet vázlatát. Itt már figyelhettek az apróbb részletekre is: hogyan fog futni az egy nap alatt zajló eseményszál, miként fér ez bele a képregény adta keretek közé – készítsetek forgatókönyvet, írjátok meg a történetet! Fontos a biztos történetszál, anélkül nem lesz tuti a képregény.

Összeállt a történet? Akkor elkezdhetitek megtervezni, hogy milyen párbeszédek vagy átkötő mondatok fognak szerepelni a képregényben. Írhattok több verziót is, az összeállítás során ezekből könnyebb lesz válogatni.

Ha megvan a történet, és benne minden olyan tényező, amelyet a feladat kiírásában kértünk (főszereplők száma, helyszín, felhasznált tárgyak, cselekmény időtartama), akkor nekiláthattok a képregény megtervezésének. Az interneten (de akár a könyvtárban is) rengeteg képregénnyel találkozhattok. Figyeljétek meg, hogyan osztják fel az oldalakat, miként ábrázolnak jeleneteket, érzelmeket és eseményeket a rajzolók – mindezt a saját, egyedi stílusukban. Ti is igyekezzetek a saját stílusotokat követni a rajzolás során, ne másoljatok, de ötleteket nyugodtan átvehettek a képregényekből!

Itt az idő megtervezni a szereplők kinézetét is. Igyekezzetek hasznosítani a három forduló során szerzett ismereteiteket, és a szereplőket és környezetüket az adott korszaknak megfelelően ábrázoljátok!

Ezen a ponton elővehetetitek a képregényetek alapját, a megfelelő méretű kartont, de továbbra is el a kezekkel a tollaktól és filcektől! Ceruzával tervezzétek meg, hogyan helyezkedik majd el az oldalon a megadott számú jelenet. Legyetek kreatívak, nem muszáj egyforma négyzetekre osztani a lapot, a képregények ennél jóval változatosabbak.

Ha összeállt a történet és a plakát szerkezete is, gondoljátok át, hogyan lehet arányosan elosztani a cselekményszálat a képregény keretei között, hogy mindenre megfelelő hangsúly jusson! Melyik esemény mennyi képkockát fog igénybe venni, hol kapnak majd helyet a szövegek?

Ha mindent megterveztetek, a történet menetét és a karakterek küllemét kívülről fújjátok, egyezségre jutottatok a felosztást illetően, akkor elkezdhetitek berajzolni ceruzával a jeleneteket! Ügyeljetek rá, hogy valóban képregényszerű legyen a küllem, és ellenőrizzétek többször, hogy minden követelmény szerepeljen benne, amit a feladat kiírásában kértünk. Ha mindenben szuperbiztosak vagytok, véglegesítsétek az alkotásotokat színekkel, festékkel – vagy bármilyen más kreatív megoldással!

BEKÜLDÉS

Az elkészült képregényt fotózzátok le, és a fotót töltsétek fel a Palladion Műhely Dropbox-tárhelyére az alábbi gomb megnyomásával.

!!! FONTOS!!!
A dokumentum elnevezésében (filenév) szerepeljen a CSAPATNEVETEK, hogy azonosítani tudjuk a munkátokat.
A file-ok csatolása után megjelenő Név (Your name), illetve Email-cím (Your email address) mezőkbe a felkészítő tanárotok nevét és email-címét írjátok be.

HOZZÁJÁRULÁS
A pályamű beküldésével hozzájárultok ahhoz, hogy a kész munkát a Palladion Műhely Egyesület a verseny végén a honlapján és közösségi médiás felületein, illetve a díjátadón és a pályaművekből rendezett kiállításon bemutassa.
Amennyiben nem szeretnétek, hogy a munkátok megjelenjen ezeken a felületeken vagy alkalmakon, kérjük ezt írásban jelezzétek nekünk a pecs.hyperion@gmail.com email-címen.

A képregényt (amelynek hátuljára szintén írjátok rá a csapatotok nevét!) postán is küldjétek el nekünk a megszokott címre:

Palladion Műhely
Budapest 1277, 23. posta
POSTÁN MARADÓ

vagy előzetes időpontegyeztetés után hozzátok el a Palladion Műhely irodájába (1027 Budapest, Kacsa utca 22, előtte írjatok az info@palladion.hu címre). 

A pályamű feltöltésének, illetve a postai küldemény feladásának határideje:
2025. február 28. péntek.

Ha betegség vagy más súlyos akadály miatt nem készültök el határidőre, írjatok nekünk!

Eredményhirdetés 2025. március 28-án pénteken lesz.
A verseny ünnepélyes díjátadóját idén Budapesten rendezzük meg májusban, majd a verseny során készült legjobb kreatív alkotásokat kiállításon mutatjuk be, a pontos helyszínnel és időponttal később jelentkezünk.


JÓ MUNKÁT KÍVÁNUNK! 🙂

Elakadtatok? Nem értitek? Kifutottatok az időből? Írjatok, igyekszünk hamar válaszolni! 🙂

Ha van kedvetek, készítsetek életképet a csapatotokról a feladatok megoldása közben, és tegyétek közzé a fotókat Instagramon. Használjátok a #kheironkuldetes hashtaget, hogy láthassunk titeket, hiszen a legjobb képeket mi is megosztjuk a Palladion Műhely instagramján.
Ha nincs nyilvános Instagram fiókotok, a fotókat e-mailben is elküldhetitek nekünk a pecs.hyperion@gmail.com címre.

© Palladion Műhely│AdatkezelésSütikImpresszum
Grafikus illusztrációk: www.freepik.com; www.canva.com