Szűk nyakú, hengeres testű edény, úgynevezett léküthosz. Az ilyen alakú vázákban a sportolók olajat, a nők illatszereket tároltak, de fehéralapos változataik a sírművészetben voltak használatosak – mint vélhetően ez a darab is.
Mit ábrázol?
A léküthosz díszítése kapcsolódik a tárgy funkciójához: az Alvilág révészét látjátok, aki ladikján elhunyt lelkeket szállított a túlvilágra. Kharón (latinul: Charon) már idősebb, háta görnyedt – régóta van a szakmában; szakálla és haja bozontos, rövid köpenyt és sapkát visel. Egyik kezével vállának támasztja evezőjét, a másikat pedig üdvözlőn nyújtja előre: egy nőalak közelít hozzá, kezében szalagokkal teli edényeket hozva. Az alakok fölött, a léküthosz testének felső részét meanderes sormintával, a nyakat pedig palmettával díszítették.
Mekkora?
29 centiméter – tehát valamivel kisebb, mint egy étolajos flakon.
Kr. e. 420–400 körül készült Athénban és állítólag itt is találták; az úgynevezett Nád-festő alkotása.
1874-ben került a londoni British Museum gyűjteményébe (erről árulkodik a leltári száma is: 1874,1110.4).
Van kedved egy szellemes rövidfilmhez? Nézd meg a korábbi bejegyzésünkben szereplő párperces filmet, amelyben Kharón elveszíti a munkáját!
…………………………………………………………………………
Ha esetleg nem idegen tőled a latin nyelv, oldd meg a Charonhoz kapcsolódó feladatsort!
…………………………………………………………………………
A léküthoszról még többet megtudhatsz (angol nyelven) a British Museum honlapján!
Az istenek hírnökét, Hermészt talán jól ismeritek. Amellett, hogy kitűnő diplomata, szellemes csínytevő és okos kereskedő is volt, a lelkeket gyakran ő kísérte Kharón ladikjához: erről árulkodik egyik mellékneve – “Lélekvezető”.
© Palladion Műhely│Adatkezelés│Sütik│Impresszum
Grafikus illusztrációk: www.freepik.com; www.canva.com