ZootropolisZ

TARTALOM

TARTALOM

1. A BOLYGÓ ARGOSZI

1.1. Drámai alaphelyzet

Bosszúálló istenek, próbára tett halandók, végzetes szerelem – filmbe illő, igaz? Az ókori tragédiaírók számos mitikus történetet állítottak színpadra, amelyeknek ma csak a töredékét ismerjük. Az athéni darabokban a maszkot viselő színészek nemcsak játszottak, hanem zenéltek és táncoltak is: az előadás tehát sokkal inkább a mai operához, musicalhez hasonlított.

A verseny második, görög fordulója egy argoszi királylány bolyongásával veszi kezdetét. Mielőtt elmesélnénk a teljes történetet, nézzétek végig az alábbi előzetest, hogy képbe kerüljetek a szereplőkkel!

1.2. Az őrület határán

Vajon miért változott Ió tehénné? Kit kellett árgus szemekkel őrizni? Mit követett el Hermész? Ki büntette meg Prométheuszt? Egy-két összefüggés már körvonalazódhat az előzetes alapján, az alábbi olvasmányból pedig további részletek is kiderülnek – a ti segítségetekkel!

Végeláthatatlannak tűnő bolyongása során a tehénné változott argoszi királylány az ember által lakott világ határán gyötrődő titánhoz, Prométheuszhoz is eljutott. Az alábbi párbeszédet a Leláncolt Prométheusz című görög tragédia alapján meséljük el nektek, a szöveg azonban néhány helyen sérült.

1.3. Válaszúton
A fenti szövegek ismeretében válasszátok ki az alábbi mondatok közül az igaz állításokat! A betűket összeolvasva annak a tengerszorosnak a nevét kapjátok, ahol Ió átkelt.
 
1.4. Ió nyomában

2. FESTŐI KÖRNYEZETBEN

2.1. Isteni vázák, állati képjelek
Ió mítoszának bemutatásakor már láthattátok, hogy az olümposzi isteneket gyakran ábrázolták különböző állatok társaságában. Az alábbi lapozó többek között arra is választ ad, miért éppen ezekkel a lényekkel jelenítették meg őket.
 


 
2.2. Ez állat!

2.3. Kheirón tanár úrnak jelentem…
A képen a múlt egy szakaszát, egészen pontosan a Kr. e. 900 és Kr. e. 300 közé eső évszázadokat látjátok, idővonal formájában. Az idővonalon előrehaladva mi bizony jócskán lelépnénk már a képernyőről. Versenyünk névadója, Kheirón, a bölcs kentaur ezúttal nem történelmi eseményeket mutat be nektek, hanem a görög vázafestészet történetének kiemelkedő korszakait, amelyekkel az idővonal alatti gombokra kattintva ismerkedhettek meg jobban. Fontos, hogy időrendben, azaz balról jobbra haladjatok – közben pedig számoljátok össze, hány különböző városállamban jártatok az időutazás során! 


2.4. … egy kentaur sem hiányzik

A görög mítoszok különös lényeinek sorában nemcsak emberi tulajdonságokkal felruházott, hanem részben emberi külsejű szerzetekkel is találkozhatunk. A kentaurokat félig emberi, félig ló alakban képzelték el. Különösen kedvelték a bort, a féktelen iszogatás pedig náluk is dulakodásba torkolhatott. De ne ítéljétek el őket azonnal, ismerünk bölcs és megfontolt kentaurokat is, például magát Kheirónt! Az alábbi vázákon hat kentaur várja, hogy rendet csapjatok köztük, mégpedig a legrégebbitől kezdve a legfiatalabbig. Hívjátok segítségül az előző feladatban a nagy tudású Kheiróntól megszerzett vázafestészeti ismereteiteket!

3. TÖRTÉNELMI BARANGOLÓ

3.1. Istennőt tolláról

Immár ti is szakértői szemmel rendelkeztek, ha görög vázákról van szó. A pluszjelekre kattintva olvassátok el az itt látható darab jellemzőit: vajon miért ábrázolták ezt a baglyot talpig harci díszben?

3.2. Itt a polisz, hol a polisz?
Történelemórán elsősorban Athénról és Spártáról fogtok tanulni: ez a két leghíresebb város – pedig Hellászban több mint 500 polisz volt! Az előző fejezetben jónéhány városállam nevét megismerhettétek. El tudnátok helyezni ezeket (és még néhány kitérőt) Hellász térképén? Hívjátok segítségül az atlaszt vagy az internetet, és húzzátok a települések nevét a megfelelő helyre!
 

3.3. Széltében-hosszában

A következő keresztrejtvény görög poliszok neveit rejti. Ha megfejtitek őket, azt is megtudhatjátok, hogyan hívták a poliszok polgárjoggal rendelkező lakóit! Ha elakadnátok, az infógombokra kattintva további tippekkel, képekkel segítünk!

3.4. Kis görög történelem

Kheirón tanár úr művészettörténet-óráján és az iménti poliszlátogatások alkalmával több száz év változásain rohantunk végig. Hogyan lett a sok poliszból Hellász?

4. A MUNKA OROSZLÁNRÉSZE

4.1. Nem csak olümpikonoknak

A nyelv és a vallás mellett a sport is erősítette a hellén poliszok összetartozását. Számos görög városban rendeztek athlétikai versenyeket, de a legnagyobb és legismertebb játékokat Olümpiában, Delphoiban, Iszthmoszon és Nemeában tartották. A legtöbb görög város részt vett ezeken az eseményeken, ezért nevezzük őket pánhellén („összgörög”) ünnepeknek. A következő feladatban a nemeai játékok menetével ismerkedhettek meg. Ti melyik versenyszámban próbálnátok ki magatokat a legszívesebben? Esetleg a művészet áll hozzátok közelebb? Akkor is jó helyen jártok, hiszen itt zenei versenyek is zajlottak.

4.2. Bőrre menő játék
Nemeához még egy nevezetes zoókori sztori is kapcsolódik: a környékét egy félelmetes oroszlán tartotta rettegésben! A veszélyes vadállat bőrét nem fogta fegyver, így félő volt, hogy kegyetlen pusztításának semmi sem fog véget vetni. A legnagyobb görög hősnek, Héraklésznek azonban sikerült elejtenie a nemeai oroszlánt. Az egyik hagyomány szerint ő maga alapította a nemeai játékokat, hogy sikerét megörökítse.
Az oroszlán nem tűnt el nyomtalanul Héraklész munkásságából, az elejtett vadállatot ugyanis pajzsként hordta a fejére és a hátára terítve. Pihenéskor ugyan levetette, de alakjához akkor is szorosan hozzátartozott: bunkósbotja mellett legtöbbször erről ismerhetitek fel az ábrázolását.

4.3. Párbaj-duó

Az első fejezetben Ió történetéről olvastatok: a tehénné változott királylányt Argosz őrizte, míg egy isten meg nem ölte Zeusz parancsára. Ezt a jelenetet ábrázolja az egyik kép, míg a másikon a megpihenő Héraklészt látjátok. Ha közelebbről szemügyre veszitek az ábrázolást, a fölötte lévő képmezőben azt is észrevehetitek, mivel foglalatoskodott a szieszta előtt.

 
4.4. Tartalomhoz a forma

Ió barangolását, illetve Héraklész és a nemeai oroszlán küzdelmét számos vázafestő megörökítette: ott látjuk őket az amphorákon, boroskancsókon, vízhordó edényeken és a sírvázákon is (kettőt közülük a Pélion-hegyi múzeumban is bemutatunk).
Ti se maradjatok ki a mesterek közül – meséljétek újra képben a történetüket!

Kétdimenziós alkotásokat várunk, maximum A4-es méretben, amelyeket a beküldött megoldásokkal együtt küldjetek el nekünk!

Ha van kedvetek, készítsetek életképet a csapatotokról a feladatok megoldása közben, és tegyétek közzé a fotókat Instagramon. Használjátok a #kheironkuldetes hashtaget, hogy láthassunk titeket, hiszen a legjobb képeket mi is megosztjuk a Palladion Műhely instagramján.
Ha nincs nyilvános Instagram fiókotok, a fotókat e-mailben is elküldhetitek nekünk a pecs.hyperion@gmail.com címre.

MEGOLDÁS BEKÜLDÉSE

A Kheirón Küldetés második fordulójának beküldendő feladatsorát ITT éritek el.

Az űrlap kitöltéséhez egy gmail-fiók használatára van szükség. Ennek segítségével az űrlap 30 napon keresztül tárolja a már kitöltött adatokat, amelyek a beküldés időpontjáig szabadon módosíthatók. Az űrlapot nem kell egyszerre kitölteni, szakaszokban is megoldhatjátok, és segítségképpen bármikor visszanézhetitek hozzá a forduló feladatait.

FONTOS: A fenti négy fejezet interaktív feladatai a tanulást és a gyakorlást szolgálják, megoldásukat a rendszer nem rögzíti, az ott elért pontszámok nem számítanak be az eredménybe! A második forduló eredményét kizárólag a beküldendő űrlap pontszámai adják. 

© Palladion Műhely│AdatkezelésSütikImpresszum
Grafikus illusztrációk: www.freepik.com; www.canva.com