Például

Mit olvassunk, ha érteni szeretnénk, miért érdemes ókori kultúrákkal foglalkozni? Mit vegyünk kézbe, ha egy szűkebb téma részeredményei helyett egy meghatározó szemléletre vagy módszertanra vagyunk kíváncsiak? Kik formálták és formálják ma a magyar ókortudomány képviselőinek gondolkodásmódját? Íme, néhány követendő példa!

A Palladion Műhely új sorozatában arról kérdezünk kutatókat, tanárokat, kollégákat, hogy pályájuk során például milyen tanulmány vagy könyv volt rájuk nagy hatással az ókortudomány valamely területén. A véletlenszerűen „szerkesztett”, nem-tematikus bibliográfia bővítéséhez azt kérjük interjúalanyainktól, hogy nevezzenek meg olvasmányélményeik közül két olyan, ideális esetben könnyen hozzáférhető és közérthető írást egy magyar és egy külföldi szerzőtől, amelyek tartalma, mondanivalója vagy megjelenésének időpontja meghatározónak bizonyult pályájuk és érdeklődésük alakulásában. Emellett küldjék el nekünk, most éppen milyen tudományos, esetleg tudományos ismeretterjesztő cikket vagy könyvet olvasnak. A három tétel mellé pedig egy bekezdésnyi indoklást is kérünk tőlük.

A sorozat célja ugyanis, hogy követőink egy személyes kommentárral kiegészülő lista útján megismerhessék, milyen alapokon nyugszik a jelenkor ókorkutatása, és maguk is kedvet kapjanak az olvasáshoz az egyiptológia, klasszika-filológia, ókortörténet, régészet és társtudományaik területén.

Az egyes példákat rendszeresen tesszük majd közzé ezen az oldalon, a bibliográfia tehát folyamatosan frissül!

Nagy Árpád Miklós

klasszika-archaeológus
Palladion Műhely, PTE Klasszika-Filológia Tanszék
(2025. november 4.)

Szilágyi János György

Arachné

Antik Tanulmányok 24/2 (1977), 139–152.
Paradigmák. Budapest 1982, 217–236.
Lenyűgözött, hogy így is lehet ókortudományt művelni. Gyerekkorom óta az antikvitás érdekelt – értsd: semmi más nem jutott igazán eszembe. Amikor viszont az egyetemen találkoztam a mesterség szokásos gyakorlatával, hamar világossá vált: ez így engem egyáltalán nem érdekel. A tanulmány fordulópontot jelentett, hogy lássam: van alternatíva.
>>>

Carolina López-Ruiz

Phoenicians and the Making of the Mediterranean (2022)
Nélkülözhetetlen mű mindazoknak, akik számára az ókortudomány szellemi horizontja az antik Mediterráneum, mint kultúrák uniója. Plasztikus képet ad a föníciaiak alapvető szerepéről – ezáltal a görögökét is sokkal tisztábban látjuk. Régen így mondták volna: kötelező olvasmány – értsd: olvasd el!
>>>

Neil S. Price

The Viking Way. Religion and War in Late Iron Age Scandinavia (2002)
Az egyik legszebb példa, hogy mire képes egy kultúra rekonstruálásában a régészet (jámbor megközelítés szerint: régi tárgyak búvárlása), ha értő kutató végzi. „Értő” az, aki az egészet akarja tudni, és egyúttal meri a saját útját járni. Fő jellemzői az alázat: ismerem tudásom határait; az askésis: folyamatos edzés, és a bizonyosság: ezt akarom csinálni.
>>>

Beszkid Judit

klasszika-filológus
ELTE BTK Latin Tanszék, az Ókor szerkesztője
(2025. november 18.)

Horváth Judit (szerk.)

Tengeristennő az Olymposon. Mítoszok szóban és képben (2015)
Azt, hogy a mítoszokkal, a mitikus történetekkel – legyenek azok szóban vagy képben elmondva – mit lehet kezdeni, hogyan érdemes velük bánni, ebből a kötetből tanultam meg. Az itt közölt tanulmányok egyenként is élvezetes olvasmányok: mindegyik egy-egy mitikus hős vagy történet különböző elbeszélés-változatait járja körül. De a kötetet a tanulmányok egyéni belátásain túl a mögöttük meghúzódó, közös szemlélet teszi igazán értékessé.
>>>

James J. Clauss

The Best of the Argonauts: The Redefinition of the Epic Hero in Book One of Apollonius' Argonautica (1993)
Amikor Apollónios Rhodios Argonautikájával kezdtem ismerkedni, a hellénisztikus eposz világa eleinte nehezen megközelíthetőnek tűnt. Ez a könyv azonban sokat segített: nemcsak az apollóniosi hérós-fogalom újraértelmezését tette világosabbá, hanem azt az összetett irodalmi játékot is, amit a hellénisztikus költő a homérosi elődjével folytat. Ám a könyvet nemcsak az egyes szöveghelyek konkrét értelmezése miatt érdemes elolvasni, hanem a módszerért is: az intra- és intertextuális utalásokat valahogy így érdemes végigkövetni.
>>>

Patricia A. Watson

Ancient Stepmothers. Myth, Misogyny and Reality (1994)
A gonosz mostoha alakját a mesék világából mindannyian jól ismerjük. Patricia A. Watson könyve a görög-római világ gonosz mostoháit mutatja be. Rendkívül gazdag, széleskörű forrásanyagot vonultat fel, amelybe a mítoszok és a történeti források mostoháit egyaránt beveszi. Mint egy sokszereplős tabló/csoportkép, amelyen végignézve rádöbbenünk, hogy egy-egy alak történetét érdemes közelebbről is megismerni.
>>>

Bélyácz Katalin

klasszika-filológus
PTE BTK Klasszika-Filológia Tanszék
(2025. december 2.)

Kerényi Károly

Religio Academici

Pannonia 4 (1938) 320–329.
Halhatatlanság és Apollón-vallás. Budapest 1984, 323–332.
Szilágyi János György – úgy hallottam tőle – Kerényinek talán ezt a tanulmányát tartotta a legfontosabbnak. Benne az ókor kutatója szól a tudós életforma mibenlétéről görög és római ősképek nyomán; a tudóséról, aki a jelenségeket vizsgálva a lényeget pillantja meg mögöttük, s ami még fontosabb: tárgyához mérlegelő óvatossággal (religio) közelít. A tudománynak elkötelezett élet alapműve. Zárómondata egyben a tudós jelmondata: „A tudós nem úgy él, mintha vallásos volna, mégis az.”
>>>

Anuschka Albertz

Exemplarisches Heldentum. Die Rezeptionsgeschichte der Schlacht an den Thermopylen von der Antike bis zur Gegenwart (2006)
Az emlékezettörténeti monográfiák egyik legszebb példája. Azt tanultam meg belőle, hogy egy ókori csata emlékezete nem egy többé-kevésbé rekonstruálható esemény utóélete, hanem kezdettől fogva folytonosan új alakot öltő emlékek láncolata. A könyvben a thermopylai csata emlékét követhetjük nyomon az ókortól a francia forradalom korán át a nemzetiszocializmusig, illetve a II. világháború utáni időkig – egészen a Bruno Snell kérésére készült Kokoschka-Triptychonig, amely az önmagunkban leküzdendő barbár gondolatának állít emléket.
>>>

Vinciane Pirenne-Delforge

Retour à la source. Pausanias et la religion grecque (2008)
A 21. század elején Pausanias immár nem csak azért érdekes, hogy a baedekerünk legyen, hanem a szöveg egésze vált ki érdeklődést és a mű maga kínál termékeny talajt a történésznek és a vallástörténésznek is, akik mítosz és történelem egységét fedezhetik föl benne. Ez a könyv ebből az érdeklődésből született és azok számára fontos, akik így fordulnak Pausaniashoz.
>>>

Bolonyai Gábor

klasszika-filológus
ELTE BTK Görög Tanszék
(2026. május 29.)

Ritoók Zsigmond – Sarkady János

Homéros világa

Ritoók Zsigmond – Sarkady János – Szilágyi János György:
A görög kultúra aranykora. Budapest 1969(1), 1981(2), 13–50.
Elsőéves magyar szakosként vizsgára készülve a kötelező – főként marxista közhelyekkel operáló – tankönyv, valamint néhány, háború előtti régiség-központú írás után akadt a kezembe a könyv. Már az első mondatnál „megcsapott” a megközelítés mássága: ezek az elemzések a szövegből indultak ki, konkrét szavak és fordulatok lehetséges értelmezéseire mutatták rá, a művekre pedig nem kész válaszokat próbáltak ráerőltetni mint tanulságot, hanem arra a kérdésre világítottak rá, amelyet a művek mint kérdést és problémát ábrázolnak.
>>>

William W. Fortenbaugh

Aristotle On Emotion:
A Contribution To Philosophical Psychology, Rhetoric, Poetics, Politics, and Ethics (1975)
A rövid monográfia azt a tételt járja körül, miszerint Arisztotelész gyökeresen másképp látta az érzelmek természetét, mint elődei. Míg ők alapvetően kezelhetetlen, irracionális erőnek fogták föl, Arisztotelész különféle képzetekből származtatta őket. A képzetekhez testi indulatok is társulnak ugyan, de az érzelmek nem ok nélkül, hanem bonyolult helyzetek megértéséből és értékeléséből keletkeznek. Ez a fajta racionális megalapozottság teszi lehetővé (mutat rá a szerző), hogy Arisztotelész a tudatos érzelmi befolyásolás jó- és rossz szándékú módszereit is elemezni tudja. A könyv az ókortudomány közvetítő szerepének nagyszerű példája: egy kutató egy olyan intuíció jelentőségét fedezi föl egy ókori szerző műveiben, amelynek érvényességét a mai szaktudományok is alapvetően elfogadják.
>>>

Peter Wohlleben

A fák titkos élete.
Mit éreznek, hogyan kommunikálnak? Egy rejtett világ felfedezése (2016)
A könyvnek közvetlenül nincs köze az ókortudományhoz, mégis bárkinek, aki az ókorral foglalkozik, megváltoztathatja a perspektíváját. A tények sokaságából, amiről először itt hallottam, kettőt emelnék ki. A világ legidősebb fájának életkorát: közel tízezer évesre becsülik, lényegében egyidős az első (sumér és kínai) civilizációkkal, s nem mutatja a pusztulás előjeleit. És a fák érzékelési és kommunikációs képességét, pl. ahogyan a gyökereik pattogó hangot tudnak kibocsátani, illetve észlelni. A könyv számtalan más példával ébreszthet rá arra, hogy egyfelől mennyivel több a hasonlóság, a közös vonás az emberek és növények között, mint ahogyan ezt az elmúlt évszázadokban véltük, másfelől mennyire kétséges az ember sikeressége más élőlényekhez képest. Aki elolvassa ezt a könyvet, más távlatokból fog nézni nemcsak az ókori civilizációkra, hanem az előttünk álló időszakra is.
>>>