„A történetnek van egy részlete, melyet előszeretettel emlegetnek az énekek. Megparancsoltam a lányoknak, hogy mossák meg Odüsszeusz lábát, de ő elhárította, mondván, hogy ezt csak annak engedi, aki nem fogja kicsúfolni, amiért göcsörtös lábú és nyomorult. Erre Eurükleiát bíztam meg a feladattal, lévén az ő lába éppoly kevéssé tetszetős, mint a vendégé. Morgolódott, de munkához látott, nem sejtve, hogy milyen csellel készülök megtréfálni. Hamarosan kitapintotta a hosszú sebhelyet, amit jól ismert, hiszen hajdanában sok-sok alkalommal tette meg ugyanezt a szolgálatot Odüsszeusznak. Kiborította az edényt, a víz végigömlött a padlón, és már hangos örömsikkantást hallatott volna, ha Odüsszeusz kis híján meg nem fojtja, nehogy ráhozza a bajt.
Az énekmondók azt állítják, hogy én semmit se vettem észre, mert Athéné elfordította az eszemet. Ha ezt elhiszitek, elhihettek minden ostobaságot. Valójában csak hátat fordítottam kettőjüknek, hogy elrejtsem a hangtalan nevetést; nevettem bizony, hogy kis meglepetésem ilyen jól sikerült.”
Margaret Atwood: Pénelopeia (Géher István fordítása)
A borítóképen látható relief három alakot ábrázol. A dombormű meglehetősen hiányos, a jelenet szereplői mégis azonosíthatóak, arc nélkül is. A felismerés pillanatának átiratában az álló nőalak már pontosan tudja, ki a göcsörtös lábú vendég, szemben az eredeti szöveggel, ahol a dajka hamarabb ismer rá a hazatért kalandorra. Ezért, hogy az ábrázolást, az énekmondók állításait és (ezúttal) a feleség tréfáját közös nevezőre hozzuk, a szövegben fehérre színeztük a neveket – a láthatatlan szavak a szöveg kijelölésével kirajzolódnak, arcot adva a márványrelief szereplőinek is.
© Athéni Régészeti Múzeum
A bejegyzésben: fogadalmi dombormű (Kr. e. 3. század eleje) © Athéni Régészeti Múzeum. A képek a szerző fotói.
