DiszkoGráfia

Amikor Zeusz elrabolta Európét, fivérei azonmód a királylány keresésére indultak. Az út során azonban egyiküknek, Kadmosznak más célt jelölt ki a delphoii jósda: egy tehenet kellett követnie és várost alapítania ott, ahol az állat összerogy a fáradtságtól – ez a történet Thébai alapító mítosza. Kadmosz tehát Boiótiáig követte a tehenet: miután az elpusztult, áldozatot készült bemutatni Athéné istennőnek, de a boiótiai forrást, ahonnan vizet hoztak volna, Arész kígyója őrizte. A hérósznak tehát meg kellett ölnie a veszélyes fenevadat.

Ezt a népmesébe illő pillanatot ábrázolja a borítóképen szereplő jelenet, amely egy paestumi vörösalakos kratéron látható. Balra a ruhátlan, mindössze piloszt és köpenyt viselő Kadmosz éppen kővel készül lesújtani a sziklák előtt magasodó kígyó fejére; jobbjában – vízszállításra alkalmas – amphorát tart. Mögötte Harmonia, majdani felesége áll: a szörny elpusztításáért Kadmosznak nyolc évig kellett bűnhődnie Arész szolgálatában, de ezt követően elnyerte Arész és Aphrodité lányának kezét (hetedhét országra szóló lakodalmukon maguk az istenek is részt vettek).

Fölöttük középen talán éppen Aphrodité néz tükörbe, balra hírnökpálcával Hermész látható, jobbra pedig Pan és egy fiatalabb szatürosz alakja rajzolódik ki. A kígyó mögött álló, szépen felöltözött nőalak értelmezése bizonytalan, Iszméné, a tavasz megtestesítője lehet. A nap mindenesetre Kadmosz fölött süt le rájuk!

A vázakép azonban nem közvetlenül a Louvre adatbázisából került a bejegyzés középpontjába, hanem egy másik „kereső program” során szúrt szemet: lemezböngészés közben. Antonio Vivaldi L’Olimpiade című operájának egyik felvételéhez ugyanis ezt a borítót választották (a zeneszerző születésének 300. évfordulója alkalmából; Hungaroton 1978).

A három felvonásban színre vitt melodráma az olümpiai versenyjátékokon játszódik – a szövevényes szerelmi szálak (szülői önkény, rang, életre szóló barátság, álruha, hűtlenség, öngyilkossági kísérlet, bosszú, halál; etc.) szétbogozására itt nem vállalkoznánk. Legyen elég annyi, hogy a deus ex machina ezúttal a delphoii jósda!!!

Számunkra rejtély, hogy a thébai jelenet konkrétabban hogyan kapcsolódik az operához – jóllehet manapság is találomra csomagolnak nylonba könyveket –, úgyhogy ha valaki tudja a választ, ne habozzon megosztani velünk! Aki viszont szívesen ötletelne további diszkek grafikus megoldásain, biztosan kedvét leli az alábbi nem-olimpiai megmérettetésben, amely „véletlenszerű lejátszásban”, azaz a szerző önkényes válogatásában tartalmaz – gyakran csak nyomokban – némi ókort.

A bor és víz „mixelésére” szolgáló kratér formában lemezborítók sorakoznak, de leradíroztunk róluk egy-egy szót, többnyire személy- vagy földrajzi nevet. A feladat, hogy az előadó, az album vagy a dal címéből hiányzó szó a megfelelő képre kerüljön (a játék a jobb felső sarokban lévő nyilakkal nagyítható)! A játékhoz egy playlistet is készítettünk! 😉


A bejegyzés főszereplője: paestumi vörösalakos kratér (Pythón, Kr. e. 360–350). Részletfotók: Hervé Lewandowski 1993, 2010; Daniel Lebée / Carine Deambrosis 2009, Stéphane Maréchalle 2011 © Musée du Louvre

A játékban szereplő lemezborítókat a Discogs felületéről válogattuk.
Shocking Blue: Venus / Hot Sand (Pink Elephant, 1969; holland kiadás)
King Crimson: In the wake of Poseidon (Epic, 1970)
Cold Blood: Sisyphus (San Francesco Records, 1970)
Titus Goan: Open the Door, Homer (Dawn, 1970)
Aphrodite’s Child: Best of Aphrodite’s Child (Mercury, 1971; izraeli kiadás)
The B52’s: Mesopotamia (Warner Bros Records, 1984)
Pink Floyd: Live at Pompeii (Live Storm, 1994; olasz kiadás)
Spin Doctors: Cleopatra’s Cat (Epic, 1994)
The Multiple Cat: The New Marcus Aurelius (Zero Hour, 1996)
Rolling Stones: Bridges to Babylon (Virgin EMI Records, 1997)
Hercules and Love Affair: Hercules and Love Affair (DFA, EMI, 2008)
Ty Segall: Caesar (Goner Records, 2010)


Hozzászólások a “DiszkoGráfia” bejegyzéshez

  1. Sziasztok!
    A borító rejtélyének megoldására sajnos nincs ötletem, de örömmel olvastam a bejegyzést, ez a váza egy izgalmas darab.
    Amiért viszont úgy gondoltam, hogy írok az egy kiállítás a Britishben, amire fel szeretném hívni a figyelmeteket, ha esetleg nem jött volna még szembe eddig.
    Aki Londonban jár aug. 13-ig szerintem ne hagyja ki, aki viszont nem, annak szerintem nagyon érdemes megnéznie róla ezeket a videókat:
    https://www.youtube.com/watch?v=7UCrX_jkaV0
    https://www.youtube.com/watch?v=1bRO9P56WHE&list=RDCMUCDy2RvseIW8ZPY4z7rBVfNg&index=3
    és
    https://www.youtube.com/watch?v=5yJCay1_CA4 – nem kevés angol humorral fűszerezve.
    Némi átfedés van persze bennük, de szerintem megéri.
    Jó szórakozást és szép nyarat!
    Giricz Terka

Szólj hozzá!