PALLADION MŰHELY

A Dualis indulása óta az Ókor borítóján szereplő fotókat mi, a Palladion Műhely munkatársai választjuk ki: a rovat ötödik darabja erről a három tárgyról és a közöttük kirajzolódó, asszociatív kapcsolatról ad számot. Nem a szobrocskák alapos elemzése, és nem is a dél-itáliai terrakották szakértői bemutatása következik, hanem néhány megjegyzés arról, hogyan mutatkoznak meg, lépnek elénk a múzeumból a lapszámhoz kölcsönzött műtárgyak – azzal a nem titkolt céllal, hogy a kézbe vett folyóirat színes fotói „látogatási időn túl” ragadják meg az olvasó tekintetét.

Mindhárom terrakotta tárgy Taraszból, a dél-itáliai görög városból került elő. A legkorábbi a belső borítókon látható szoborcsoport (Kr. e. 4. század), amely kútkáván ülő fiatal nőket ábrázol: a tárgyat füstölőként használhatták áldozatbemutatáshoz, a nők fejét ugyanis virágkehelyszerű tálkákká formázták tovább, amelyben tömjént, illetve más illatozó anyagokat égettek. A táncos lányokat ábrázoló szobrok valamivel későbbiek (Kr. e. 3–2. század). A sarkát fölemelő lány mindössze 15 cm magas, a thümiatérion (füstölő) 21 cm, míg a harmadik terrakotta 31 cm magas. Szépen sorba rendezhető darabok, még ha első pillantásra nem is egyértelmű, hogy – lelőhelyükön és anyagukon túl – milyen szempont szerint „állítottuk ki” egymás mellett a szinte teljesen ép, polikróm csoportot és a két, dinamikusabb mozgást mutató tárgyat.

Az első nőalak khitónt és himationt visel, az előbbin még láthatók valamelyest a piros festés nyomai. Súlyosabb köpenyének esése még inkább kiemeli testtartásának legszembetűnőbb mozdulatát: magasba kapott sarkát. Lábfeje kiszökött a ruha alól, jobb kezét viszont ruhájába burkolva mellkasához emeli, felkarján – jóllehet kopott – látszik a himation. Fejét kissé hátraveti, kontyba fésült frizuráját virágkoszorú díszíti.

A másik álló nőalaknak mindkét karja hiányzik, mozdulata mégis kikövetkeztethető: jobbját kinyújtotta, balja talán oldalához simult. A kékes pigmentek még jól kivehetőek övezett ruháján, amelyet fedetlen bal melle alatt csomóztak össze. Fejét kissé lehajtja, hajában szintén virágkoszorú van, amelynek szirmai kagylószerűen nyílnak ki. Jobb lábára nehezedik, csípőjét így hangsúlyosan tolja ki oldalra. Finoman hajlítja be bal lábát, amely ebben a pózban hosszabbnak tűnik. Combjai szinte összesimulnak, de két térde nem ér össze: bal lábfejét oldalt hagyta, lábujjai a talajt érintik.

A gyakran látott, jellegzetes pózban ábrázolt dél-itáliai „táncoslányok” jó érzékkel egyensúlyoznak – vagyis vannak kiegyensúlyozva: a két nézetből kitűnik, hogy az álló alakok ruhájának egyik oldala szinte egyenesen leomlik, miközben mozdulatukból következően a testtartásnak mégis más-más részlete válik nyomatékossá. Így álltak meg.

A szoborcsoport tagjai azonban látszólag mozdulatlanul üldögélnek. A füstölő alapja egy kútfő, amelyet körben háromszög alakú lyukakkal díszítettek. Négy nő ül a káván, kezükben különféle tárgyakat, gyümölcsöket, madarat tartanak, egy ötödik pedig széken ül előttük. Mindannyiuk haja szépen fésült frizurába van rendezve, hajuk megtoldásaként pedig virágkehelyszerű formák tornyosodnak fölfelé. A lányok khitónt és himationt viselnek, amelyek piros, sárga és kékesszürke színben váltakoznak.

A ruhák és azok elrendezése látszólag egyforma, de a részletek rámutatnak a mester pontos munkájára, precíz keze nyomára: a mellek, a ruharedők és a köldökök megformálása eltérő, a tárgyakra simuló ujjak és az arcvonások pedig jól láthatóan különböznek.

A kézfejek a tárgyak kialakításának vannak alárendelve: a fonalgombolyagra ráfognak az ujjak, csak úgy, mint a tükör nyelére; a kitárt szárnyú madarat alulról kell tartani, ahogyan az áldozati tálakat és a gránátalmát is – szinte kínálni; az unguentariumra viszont oldalról simul a kéz. Minden aprólékos részlet fontos, de a közös kiállítás rendezőelvét mégsem ezek szolgáltatták, hanem a káván ülő nőalakok testtartása.

A kúton ülő nők a lábukat csaknem egyenesen tartják, összezárt lábfejük kissé megfeszül, nem ér le a kútkáváról. Felsőtestük viszont határozottan elfordul, tekintetüket így már-már megemelik. A dőlésszög kartartásukból is következik: a jobb mindig lefelé mozdul, a bal mindig felfelé. Ők nem így ültek le, hiszen szinte látjuk, ahogy következőleg jobb kezüket emelik, a balt pedig leengedik. A kútkáván egyensúlyozva kell mozdulatlannak maradni, összehangoltan követni a koreográfiát.

A széken statikusabb pozícióban, kiemelt helyen ülő nőalak bizonyára nem egyenrangú a kútkáván helyet foglaló társaival. Ezek a szintén egyénített nőalakok viszont csoportot alkotnak: négy negyedbe rendezve alkotnak egy kört, ahol látszólagos mozdulatlanságuk ellenére a mozgásterük is kirajzolódik.

A fiatal lányok – egy lábon egyensúlyozva bár, de – stabil pózban állnak meg velünk szemben. A füstölő viszont körbejárható és az ábrázolt nőalakok sem olyan merevek, mint első ránézésre tűnt: egyik, és képzelőerőnk segítségével majd a másik irányba dőlnek. Az egyensúly a testnek nem csupán nyugalmi állapota, hanem egyenletes, ritmikus mozgásának megtartása is.