NEHÉZSÉGI SZINT
Praktikus kis csuprocskákból sohasem lehet elég egy háztartásban, ha pedig egy praktikus kis csuprocska extra védelemmel is el van látva, az még inkább emeli értékét. Így született meg a gorgós szelence ötlete, minden magára adó háztartás elengedhetetlen kelléke. Rejtsük el benne legféltettebb kincseinket, és használat előtt gondoskodjunk a megfelelő óvintézkedésekről, nehogy mi magunk is kővé dermedjünk, amikor ránézünk.
A görög mitológia Gorgói általában ijesztő külsejű, halálos tekintetű lények: kővé válik ijedtében, aki megpillantja rettenetes arcukat, éles agyarukat, kilógó nyelvüket és a hajukban tekergő kígyókat. Perszeusz is csak úgy tudta levágni az egyetlen halandó Gorgó, Medusza fejét, hogy a Pallasz Athénétól kapott pajzsának tükrében nézett rá. A gorgóneion vagy gorgófő az antik művészet kedvelt témája volt: Medusza ijesztő ábrázata gyakran megjelent épületeken, fegyvereken, edényeken és ékszereken, védelmet nyújtva tulajdonosának.
A szelencének először is a testét kell elkészíteni: ehhez a legegyszerűbb egy csellengő papírgurigát használni, a belsejét igényesen feketére festve, a külsejét pedig sötét (barna vagy fekete) dekorgumival borítva.
A szelence alját és tetejét ugyanebből a sötét dekorgumiból készíthetjük el: ha körberajzoljuk a gurigát, meg is van a szükséges méret.
A fedél díszítése lesz az akció legtrükkösebb része. A gorgófő megalkotására több lehetőség is kínálkozik:
a) legyünk bátrak, nézzünk meg húsz gorgót, azután tervezzünk egy huszonegyediket, vagy
b) menjünk biztosra, és kövessünk hűen egy kiválasztottat.
Az előbbi előnyét az alkotás szabadsága, az utóbbiét viszont a megfigyelés pontossága jelenti – vajon észrevettem volna a fogsor gondos átrajzolása nélkül a mintául választott gorgó agyarának finom asszimetriáját?
Aki hozzánk hasonlóan a b) megoldást választja, a legkönnyebben pauszpapírral vagy átütőpapírral – esetleg a papírt óvatosan a monitorra nyomva – tudja átrajzolni az arc vonásait. Az alapot szintén a guriga méretéhez igazítva érdemes kivágni: én a görög vázák színvilágánál maradva narancssárga dekorgumit használtam, de aki a fantasztikusabb gorgókat kedveli, bátran kísérletezhet merészebb színekkel. Ha a papírsablont hozzáerősítjük az arc alapját képező dekorgumihoz, és ismét – jó erősen – átrajzoljuk, halványan követhetővé válik a gorgófő lenyomata, ami a segítségünkre lesz az arcvonások véglegesítésében.
Ebben az állapotban Gorgónk leginkább félresikerült bohóchoz hasonlít, de ne essünk kétségbe, a bárgyú ábrázaton sokat lendít majd, ha kiegészítjük a vörös dekorgumiból kivágott nyelvvel, a barna hajjal, a rémületes agyarakkal ellátott hófehér fogsorral, és jónéhány tekergőző kígyóval (a 8 centi átmérőjű papírgurigát mi 16 kígyócskával körbe tudtuk venni).
A fedélre először a kígyókat ragasztjuk fel sorban, majd jöhet az arc – és kész is a szelence. Jaj annak, aki Gorgónk tekintetével dacolva megpróbálja megszerezni legféltettebb kincsünket, a két utolsó csokis kekszet!
A dobozka ihletője a British Museum egyik vörösalakos vázája volt. Kr. e. 490 körül készült Athénban, majd az etruszk Tarquiniában került elő; 1867 óta van a British Museum gyűjteményében. Ez persze nem szelence (püxisz) volt, hanem hüdria, azaz vízhordó edény: a képen épp nem látszik, de nem csak két füle van, hanem a gorgófővel átellenben ott egy harmadik is – ennek segítségével öntötték belőle egykor a vizet.
Inspirációként természetesen a Szépművészeti Múzeum rém- és szépséges gorgófői is szabadon felhasználhatók!
A nyitógaléria gorgói:
Keleti görög terrakotta arüballosz sisakos fej formájában, Kr. e. 600–575. New York, Metropolitan Museum of Art, 41.162.74. A kép forrása: www.metmuseum.org (Public Domain).
Bronzpajzs gorgófejes díszítése, Kr. e. 6. század. Olümpia, Régészeti Múzeum. A kép forrása: www.wikipedia.org (Public Domain).
Dél-itáliai gorgófejes terrakotta tetőcserép (antefix), Kr. e. 540 körül. New York, Metropolitan Museum of Art, 39.11.9. A kép forrása: www.metmuseum.org (Public Domain).
A rejtvények szuperek!!!!!!!