A külix a boriváshoz használt széles és lapos edény, bár formája sokkal inkább gyümölcsöstálra emlékeztet. Nem csupán a külső oldalát, hanem a belső, kör alakú mezőt is díszítették – a „pohár aljára” festett kép azonban csak akkor vált jól láthatóvá, ha kiitták belőle a bort.
A jelenetek – az edény funkciójához kapcsolódóan – gyakran idézik a lakomák világát. Ennek a külixnek a tondójában két nőalakot, talán hetairákat ábrázoltak. Egyikük összecsukható széken ül és éles hangú fúvóshangszeren (auloszon) játszik, társa pedig mindkét kezében csattogtatóval (krotalonnal) táncol.
© The Trustees of the British Museum / CC BY-NC-SA 4.0
Mindketten áttetsző, könnyű khitónt, valamint ékszereket viselnek: a hullámokkal és vonalakkal jelzett ruharedők alatt élesen rajzolódik ki testük körvonala; a jobb oldali nőalak pedig nem csupán fülbevalót, hanem a nyakán látható pöttyök alapján nyakéket is hord. A vázafestő gondosan ügyelt a részletekre: a zenész arcán finom vonással jelezte, amint levegőt fúj hangszerébe; a táncoslány behajlított, mezítelen lábán pedig önmagába forduló ívvel festette meg a boka domborulatát.
© The New York Public Library for the Performing Arts, New York, United States, b14790259
A borítóképen Isadora Duncan (1877–1927), a modern táncművészet egyik legmeghatározóbb alakja látható. A balett szigorú hagyományait felrúgó művész az egyéni önkifejezésre helyezte a hangsúlyt. Jellemzően mezítláb, görög ruhadarabokat idéző, finom esésű öltözetben táncolt – szabadon. Ez a fotó az athéni Dionüszosz-színházban készült róla.
A bejegyzés címét és a kivonatban szereplő idézetet pedig Patti Smithtől kölcsönöztük – a dal a tánc közben megtapasztalt eksztatikus tudatállapotról (is) szól:
