Kagyló és parti csiga

A Vatikáni Múzeum híres mozaikja előkelő római villa padlóját díszítette: a lakoma földre hullott maradványait ábrázoló alkotást a Kr. u. 2. században egy „Héraklitosz” nevű mester készítette, akinek a neve a mozaik peremén olvasható. Héraklitosz joggal volt büszke művére: a néhány milliméteres márvány- és üvegdarabkákból aprólékos gonddal összeállított, hatalmas kompozíció a színek mesteri használata és az árnyékolás révén a valóság illúzióját kelti.

A „seperetlen padló” ábrázolása ugyanakkor több mint egyszerű szemfényvesztés – az egykori lakoma vendégei számára a kép nemcsak a mérhetetlen luxust jelenítette meg (a sokféle kagyló, rák és tengeri sün mellett fügét, datolyát, cseresznyét, gyömbérgumót is láthatunk), hanem a Földközi-tenger medencéjének korábbi nagy kultúráival is élő kapcsolatot teremtett. Míg a külső regiszter témája a hellénisztikus korban élt híres pergamoni mozaikkészítő mester, Szószosz alkotásából kölcsönöz (fent és részletek), a belső sáv nílusi jelenete a császárkor egyiptizáló kultuszait idézi meg (lent).

Az evilági lakomák örömein a mozaik főnézetét lezáró panel is túlmutat. A színházi tragédiamaszkok és a mellettük feltűnő dionüszoszi képjelek (koszorú, ivóserleg, párducbőr) a mulandóságra intenek: az életet a tengeren innen nem ezredévekben mérik – „bármikor fordulhat a szél”.


Míg ott haladsz a víz szélén,
s elgondolásokat forgatsz, miket
nem lát lelki szemem, a koty-koty bója
ontja jelzéseit, hogy bármikor
fordulhat a szél, a zátony
csengője zörömböli monoton
fel-szólamát, süket, mint Kasszandra,
mindenre, ami nem intés. Az óceán
minden sürgős ügye csak annyi,
hogy régi számlákat nyitva tartson,
bár egyenleg sosem lesz,
csuszatolja kvarc, gránit, bazalt
ezredéveit oda-vissza.

……………….. Az újdonságok
változgatásait illetően –
uszadékfa, hajóroncs, előző esti
sörösdobozok, olajfolt, műanyagok
felköhögött maradványai – találomra
pártatlan, játszik cicajátékot
velük, fogócskát terrierként,
ugyanazt megannyiszor megforgatja,
meg és meg. Mert az óceánnak erre
semmi tárgy nem méltatlan.

……………….. Annyi
kagyló és parti csiga háza
maradt itt üresen, ugyan ki tudná,
melyiket mentse. Magam inkább
a föveny üvegszemeit keresgélem –
Budweiser-borostyánt, Almadén és
Gallo krizopraszt, lazuritot, mely
(attól félek, vitathatatlanul)
Phillips érdeme, a Magnéziás
Macskatejé, olykor felbukkan egy-egy
ritka, tündöklő türkiz vagy avíttas ametiszt,
rejtélyes eredetű.

……………….. A folyamat
maga a folytonosság: jönnek a homokból,
mennek vissza a hordalékba,
akár Murano kincsei,
vagy Chartres támfalas
ámulandói, nem múlandó
készséggel egyre, hogy újra
meg újra megforogjanak, oly fontos
és fokozatos jegyben, ahogy az elme
kötődik mindenféle szerveződés
kockázatos újrafogalmazásához,
holott azokat nem is látta még szem.

Amy Clampitt: A föveny üvegszemei
Tandori Dezső fordítása


Mozaik: Az Asarotos oikos-mozaik, Vatikán, Museo Gregoriano Profano, Cat. 10132. A képek forrása: Wikimedia.
Vers: Amy Clampitt: A föveny üvegszemei, Tandori Dezső fordítása. Forrás: Magyarul Bábelben.
Videó: Al Jarnow: Shorelines. Forrás: MET, From the Vaults

Szólj hozzá!