Amikor valaki először vesz kézbe egy ékírásos agyagtáblát, akár ásatásról, akár a műkincspiacról származik, a táblán csak a több ezer éves felirat látható. Bizonyos esetekben semmilyen segédeszköz nem áll rendelkezésre, amely eligazítana, hogy mégis milyen típusú szöveggel állunk szemben. Így fordulhat elő, hogy egyazon ékírásos agyagtáblát minden kutató máshogy értelmez.
Példa erre egy amúgy szépen olvasható rövid szöveg – már ami azt az öt sort illeti a húszból, ahonnan nem koptak le a jelek, és ahol csak a tábla fele tört le. Amikor először publikálták, kétnyelvű szövegnek hitték: sumer himnusznak, akkád nyelvű fordítással.
Első pillantásra éppen úgy hat, mintha a szövegben egy templomot dicsérnének, és istenek epithetonjait sorolnák fel. Modern címet is kapott a fordítóktól (Ninšubur isten himnusza), a kutatók pedig szövegpárhuzamot is találtak hozzá: a Sumer templomhimnuszokhoz hasonlították. Ez utóbbi kompozíció már az ókorban is klasszikus irodalmi műnek számított, Mezopotámia összes fontos templomát és istenét bemutatja.
A mi „templomhimnuszunk” ma a British Museumban található (múzeumi jelzetszáma: UET VI 117, U 7836), a szöveg fordítása pedig nagyjából így hangzik:
Tábla első oldala:
Templom, amelynek tekintete gyógyít,
Templom, amelynek ragyogása befedi az eget és a földet,
Templom, amelynek tisztítórituáléja remek,
(töredékes sorok)
Tábla hátsó oldala:
(töredékes sorok)
Templom, az égen és földön hatalmas,
Utu, a napisten az Apsuban úr,
Templom, amelyet a földön és az égen építettek,
Ninšubur, a Szent Házban, az Apsuban úr!
A szerző fordítása.
A részletben szereplő Utu a napisten, Ninšubur Inana istennő isteni titkára, az Apsu pedig a föld alatti vizeket jelöli, egy kozmikus helyszín, Enki isten palotája.
Önmagában véve valóban lehetne akár himnusz is ez a szöveg, csakhogy a kontextusa mindent megváltoztat. Az óbabiloni Ur városában (Kr. e. 19–18. század) talált szövegeket Dominique Charpin asszirológus összefüggéseikben újra vizsgálta: azt is megnézte, kik írták a szövegeket, és így próbálta rekonstruálni, mi tudható az akkoriban élt családokról és írnokokról. A táblát egy olyan házban találták, amelyben papok laktak, és papi feladatköreik mellett diákokat is oktattak írni-olvasni.
Ennek kapcsán érdemes említést tenni a mezopotámiai névadási szokásokról: a mezopotámiai nevek rövid kijelentések vagy mondatok. Az Aššur-aḫ-iddina név jelentése például ’Aššur isten fivért adott’, míg az Ur városában élő papok olyan neveket viseltek, mint E2-ku3-ta, azaz ’A szent templomból’.
Charpin így rájött, hogy a himnuszként értelmezett szöveg valószínűleg nem más, mint sumer névlista, az akkád fordításokat pedig azért írták a sumer sorok után, mert a tábla szövege iskolai gyakorlat lehetett. A sumer ekkor már holt nyelv volt, amit az akkád anyanyelvű gyerekek az iskolában sajátítottak el. Valamikor, háromezernyolcszáz éve egy diák ezen a táblán tanulta a nevek írását és jelentéseiket – a példában pedig többek közt olyan személynevek szerepeltek, mint az e2-ni2-gal-an-ki-šu2-a, azaz ’Ház, amelynek ragyogása befedi az eget és a földet’.
A borítóképen és a bejegyzésben: agyagtábla Urból (Kr. e. 1900–1600) © The Trustees of the British Museum
Ez is fantasztikusan érdekes, bár ehhez a kultúrához kevés az affinitásom. Az ún. templomhimnusz fordításában azonban valami bizonytalanságot érzek „a templom, amelyek tekintete gyógyít” részben. A tekintete szót próbáltam értelmezni. Ha ránk néz a templom, az gyógyít? Vagy ha min ránézünk a templomra, az gyógyít?
Üdvözlettel: L. Mari
Kedves Mária,
Köszönöm a kérdést. A templom tekintete gyógyít. Az istenek tekintete lehetett kedvező, vagy kedvezőtlen; éltető, vagy halált hozó. Bár itt templomról írnak, Mezopotámiában mind a megszemélyesítés, mind a metonímia remekül működött. Azaz voltak megszemélyesített szent tárgyak. Itt pedig valószínű, hogy az isten és a temploma közötti átfedés és asszociáció miatt a templom tekintete lehet gyógyító.
Üdvözlettel, P.A.