Alexandria egyik legnagyobb ókori síregyüttesét az egykori Szerapeion mellett fekvő katakombák alkotják a város nyugati részén. Kom el-Suqafa három földalatti szintből álló építményét a császárkorban legalább három évszázadon át használták temetkezésre a provincia fővárosának előkelő lakói, akiknek a kultúrája egyaránt volt egyiptomi és görög-római, életükben és halálukban is.
A kiterjedt katakombarendszert a 20. század elején fedezték fel (állítólag egy szamár esett véletlenül az aknába), de száz év elteltével is tartogat még meglepetéseket. Ezek közé tartoznak a kisebb sírkamra, az úgynevezett Caracalla-csarnok fülkéit díszítő freskók. Mára ugyan szinte teljesen színüket vesztették, az utóbbi évek modern képalkotó eljárásaival azonban sikerült ismét láthatóvá tenni és értelmezni őket.
A freskókat két sávba rendezték. A hátsó falon, a felső regiszter közepén az egyiptomi sírokból jól ismert jelenet látható. Középpontjában múmiaként bepólyált alak fekszik oroszlános ravatalon, fején korona: ő Ozirisz, egyúttal pedig a túlvilágon Ozirisz körébe lépő elhunyt. A háttérben a sakálfejű Anubisz végzi a balzsamozás rítusát, a halottat két oldalról szárnyas istennők, Ízisz és Nephthüsz oltalmazzák, mellettük pedig egy földi és egy égi uralkodó áll: balról a fáraó, jobbról Hórusz.
Forrás: wikipedia (fotó: André Pelle © Archive CEAlex/CNRS).
Az alsó panel teljesen más, mint a felső: a stílus nem az egyiptomi, hanem a görög hagyományt követi, és görög a történet is, amelyet az alakok életre keltenek. A jelenet baloldalán három nőalak áll: Artemisz, Athéné és Aphrodité. Az istennők tehetetlenül néznek a jobb oldalon távolodó négyesfogat után, amelyen Hadész ragadja el a kétségbeesett Perszephonét az alvilágba.
Más a vizuális nyelv, más a megközelítés, és más a mitikus történet, a jelenetek középpontjában mégis ugyanaz a mozzanat, a túlvilágra való átlépés pillanata áll. A két „képregény” tehát szorosan összefonódik: egymás fordításai, ha nem is szó szerint. Egyiptomi szemmel a halál utáni élet az elhunyt átlényegülésével kezdődik, így születhet majd újjá Ozirisszal. A freskó készítői ennek a gondolatnak a hellénizált párhuzamát Perszephoné történetével rajzolták meg: a távozót az Alvilág ura viszi el, az újjászületést pedig Perszephoné visszatérte jelenti majd.
Hadész hangja ritkán hallható – nálunk stílszerűen az egyiptomi-libanoni származású belga énekes, Tamino-Amir Moharam Fouad (egyik név sem véletlen!) szólaltatja meg:
Borítókép és részletfotó: Az úgynevezett Caracalla-csarnok udvara és az egyik Perszephoné-sír. Alexandria, Kom el-Suqafa, Kr. u. 2. század. Forrás: my.matterport.com.
A sírról és a freskókról bővebben lásd: Seif El-Din Mervat, Guimier-Sorbets Anne-Marie. Les deux tombes de Perséphone dans la nécropole de Kom el-Chougafa à Alexandrie. BCH 121/1 (1997), 355–410 (link).
