akrotiri

A hajó süllyed

Kataklizma három szólamban

A borítóképen látható freskórészlet Théra szigetéről származik, a bronzkori Akrotiri egyik központi épületéből. A jelenet felső harmadában hajó

– százötven rőf hosszú, negyven rőf széles.

Orrában daliás harcos

– az eget nézi, a földet nézi, szíve éberebb, mint az oroszláné.

Az előtérben három alak sodródik a vízben

– a tengeren vagyunk… szél kerekedik újra meg újra, benne nyolc rőfnyi hullám…
A hajó? Meghaltak, akik rajta voltak, egy sem maradt rajtam kívül.

Az érzékletes leírás már nem Théráról való: a helyszín egy másik tenger és egy másik sziget. Az egyiptomi hajótörött történetét egyetlen középbirodalmi papirusz őrizte meg – fennmaradása éppúgy kivételes, mint a benne elbeszélt történet. Főhőse egyes szám első személyben számol be kalandjairól: a tengeri viharról, a hajótörésről, csodás megmeneküléséről és a sziget urával, a hatalmas kígyóval való találkozásról, aki a távoli múltból érkezik és a jövőbe lát.

Atum bronzszobra, Kr. e. 7–4. század. Musée du Louvre, E 27690 / © 2005 Musée du Louvre, Dist. GrandPalaisRmn / Christian Décamps

Dörgő hangot hallottam; gondoltam, a tenger hullámverése az. A fák összeroppantak, a föld megmozdult; felfedtem arcomat, s észrevettem, hogy egy kígyó közeledik, harminc rőfnyi, szakálla hosszabb két rőfnél, teste arannyal bevonva, szakálla valódi lazúrkőből.

Az isteni kígyó vendégül látja, oltalmába és bizalmába fogadja a hajótöröttet.

– Ne félj, ne félj, Kicsiny! Ne aggódj, miután hozzám jutottál! Lásd, az isten tartott életben téged, ő hozott a Kának erre a szigetére. Semmi nincsen, ami ne volna itt. Telve van mindenféle gyönyörűséggel. 


A bőség képei ott vannak az Akrotiri freskókon is, épp a hajótörés jelenete melletti falon paradicsomi táj elevenedik meg a kígyóként kanyargó folyó partján.

Találtam ott fügét, szőlőt, mindenféle pompás hagymát, kaut, szikomórgyümölcsöt és uborkát, mintha ültetve lett volna.

A csodálatosan gazdag egyiptomi sziget múltja fájdalmas: a kígyó családját természeti katasztrófa pusztította el.

Egy csillag hullott alá, ettől tüzet fogtak ők, úgy történt, hogy nem voltam velük, amikor elégtek; nem voltam közöttük. Meghaltam miattuk, mikor megtaláltam őket, holttesteket egy halomban.

A különleges világ jövője a megsemmisülés:

ha meg fogsz válni ettől a helytől, sohasem látod többé ezt a szigetet, hullámmá változik át.

A freskók készítése után nem sokkal Théra szigetét a bronzkori világ legnagyobb kataklizmája sodorta el. Ami nem változott belőle hullámmá, azt a hamu őrizte meg: ennek köszönhetjük az akrotiri freskók mai frissességét.

– Ne légy oly kitűnő, Barátom! Vajon adnak-e vizet a madárnak lemészároltatása reggelének hajnalán?


  • A hajótörött történetét Dobrovits Aladár fordította magyarra A paraszt panaszai című kötetben (Budapest, 1963, 41–43; online ITT elérhető).
  • Borítókép: Akrotiri, az ún. Flotilla-freskó részlete a Nyugati Ház 5. terméből. Fotó: Zde / Forrás: wikimedia.org / CC BY-SA 4.0
  • Akrotiri-freskó folyómenti jelenettel, a Nyugati Ház 5. terméből. Fotó: Zde / Forrás: wikimedia.org / CC BY-SA 4.0
  • Az Esti Kornél „Ne félj” című dala a zenekar 2017. március 30-i koncertjén hangzott el a Művészetek Palotájában, a Nagy Bence és a Soharóza kórus közreműködésével.

Szólj hozzá!