Évről évre viccelődünk azzal, hogy az ELTE Ókortudományi Intézetével közösen rendezett nyári táborunk minden alkalommal az év legforróbb hetére esik, emellett évről évre úgy zárjuk a programot, hogy reméljük, jövőre találkozunk! Mindkét jóslatunk igaznak bizonyult: többen is harmadjára tértek vissza a Propylaiára, és idén is a legnagyobb kánikula közepette köttettek új barátságok. Ezúttal viszont meglepetésből sem volt hiány: a korábbi éveknél jóval több, 30 diák vett részt a programon, úgyhogy a jól megszokott intézeti termeket is kinőttük – ráadásul idén először túljelentkezéssel zárult a regisztráció!

Az ötödik Propylaia az utazásról szólt. Az egyes tanszékek előadói a legváltozatosabb módokon közelítettek a témához: olvastunk himnuszt a világ leggyorsabb futójáról, Sulgiról, szatírát Horatius és barátai több állomásos útjáról, prófétai szövegeket a női test analogikus „használatáról”. Metaforák között bolyongtunk, hogy érdemes-e egyáltalán útra kelni, megvitattuk, úszott vagy repült-e az aranygyapjas kos, és megtudtuk, milyen fogadtatásra számíthatunk vendégként a hellén világban. – Mindeközben szerencsére mi magunk is számíthattunk vendégeink szemfüles észrevételeire, ha esetleg a szünet elején a hűtőben felejtettük a mindig nagy népszerűségnek örvendő limonádét…

A zarándoklatok és vándorló (nép)dalok kíséretében több játékra is adódott lehetőség: az egyiptológus hallgatók által megálmodott szabadulószoba során rádöbbentünk a tanszéki könyvtár befogadóképességének határaira, de arra is, milyen hasonlóan képzeljük el az alvilágjáró hősöket – kivéve a szentendrei HÉV alvilági kapujához érkező hettita pasát, őt nem láttuk jönni.
A „palladionos” csapatépítő játékok nyitó- és záróprogramként fogták közre a szemináriumokat. Előbbi alkalmával a diákok phylékbe rendeződve szavaztak bizalmat és némi ógörög valutát a hajózásnak és a tudományoknak (így alakult meg a Pro-Polisz!), majd térképeket böngészve orientálódtak minden irányból és kultúrából a folytatásra. A záró foglalkozáshoz pedig kivételesen elhagytuk a campust: peripatetikus látogatókként fedeztük fel a Bibliamúzeum kiállítóterének különleges anyagát és a Biblia nagy utazóiként reflektáltunk a hét közös tapasztalataira. Ezúton is köszönjük a szíves vendéglátást Zöldi-Birkás Évának és a múzeumnak!

Az ad hoc visszajelzések és a beérkezett kérdőívek is arról tanúskodnak, hogy a Propylaia több mint „beavató tábor középiskolásoknak”. Segíti a résztvevők pálya- és egyetemválasztását, biztosítja annak lehetőségét és élményét, hogy hasonló érdeklődésű diákok egymásra találjanak, együtt tanuljanak és bátran kérdezzenek; hogy reflektáljanak mindarra, amit egyéni útjuk alkalmával itt megtapasztalnak. Az elsődleges célunk jóllehet mindig az, hogy csak érezzék jól magukat – hálásak vagyunk, amiért ezzel a programmal ennél többet is adhatunk. Örömmel legyen telt ház jövőre is!
Köszönjük a hallgatói segítséget Bató Larinának, Hagymási Orsinak, Hidasnémeti Julcsinak, Martos Dorkának és Prekop Dorkának (akinek szuper fotóiért is hálásak vagyunk).
A 2026-os Propylaia az NKA 504108/14232 számú pályázata,
az Ókortudományi Társaság, valamint magánszemélyek támogatásával valósult meg, köszönjük nekik!