Melitta: Bakhisz, ha ismersz egy thesszáliai boszorkányt, aki ért a ráolvasáshoz és visszacsábítja a fiút a megunt és megutált leányhoz – gondolom, neked is hasznodra lehet még – fogd meg és hívd ide! Örömest nekiadom legjobb ruháimat, ha visszaédesgeti hozzám Kharinoszt és meggyűlölteti vele Szimikhét.

Bakhisz: Mit mondasz? Kharinosz most Szimikhével él? Otthagyott téged, aki miatt annyit marták a szülei, mert nem akarta elvenni azt a gazdag leányt, pedig – mint mondják – öt tálentomot kapott volna vele hozományul? Emlékszem rá, hiszen tőled hallottam. (…)

Tudok, kedvesem, egy kitűnő javasasszonyt. Szíriai banya, durva és faragatlan. Amikor Phaniasz éppúgy megorrolt rám, mint rád most Kharinosz, négy hónap sem telt belé, a banya visszatérítette hozzám, pedig már lemondtam róla.

Melitta: Hogyan csinálta az a vén szipirtyó? Talán emlékszel még rá?

Bakhisz: Nem sokat kért, Melittám: egy drakhmát, egy kis kenyeret. Még kellett hozzá egy kis só, hét obolosz, kén, egy szurokfáklya és egy korsó bor vízzel – azt ő maga issza meg. És kell még valami a férfitól is: ruhadarab, saru, haj vagy más efféle.

Melitta: A saruja van nálam.

Bakhisz: Azt felakasztja egy szögre, ként gyújt meg alatta, sót hint a tűzre, s közben a kettőtök nevét mondogatja: a fiúét és a tiédet. Azután a kebléből varázskereket húz elő, forgatja, közben iszonyú szapora nyelvvel valami mondókát mormol: hátborzongató, barbár szavakat. Ezt csinálta. Nem sokkal utóbb – hiába szidták a barátai, hiába kérlelte akkori kedvese, Phoibisz – Phaniasz visszatért hozzám, a varázsige visszahozta. Megtanított a banya még egy módszerre is: hogy tegyem Phoibiszt a fiú előtt gyűlöletessé: lesnem kell a leány lába nyomát, és ahogy tovább lép, a bal lába nyomába a jobb lábammal kell beletaposnom, hogy ne lássék, tovább a jobb lába nyomába a bal lábammal, és közben állandóan ezt mondogatnom: „Eltiportalak, föléd kerültem.” Úgy is lett, ahogyan előírta.

Melitta: Most rögtön, azonnal hívd ide azt a boszorkányt! Te meg, Akisz, készíts gyorsan kenyeret, ként meg mindent, ami csak kell a varázslathoz!

Lukianosz: Hetérák párbeszédei 4., részletek
Fordította: Jánosy István

---

A szerelem kénköves receptje mellett jobbra maga Szerelem térdel: az aranygyűrű a szárnyas Erószt ábrázolja, amint egy iünxöt pörget. A húrra erősített varázskerékkel a szerelmi vágy felkeltését vagy egy elcsábított szerető visszaszerzését akarták elérni; hangja a sóvárgó szerelmes panaszát idézte.
Csillan a gyűrű a borítóképen hanyag eleganciával álló nőalak, Aphrodité kezén is: jobb kezében szintén iünxöt tart, alkarján pedig Erósz ül, állát simogatva. Ezúttal Zeusznak volt szüksége a bosz… az istennő szakértelmére – sikerrel is járt, hiszen lentebb Lédával csókolózik, hattyú alakjában.

A vén szipirtyó hátborzongató, barbár mondókáját pedig szerencsére Kr. u. 2021-ben lefordították, némi pontatlansággal (szigma-fikáns, hangsúly-talan hibákkal), de a szerelemben állítólag mások a szabályok. A hetéra Melitta mézédes hangján valahogy így szólhatott a panaszdal: