Ókor-publikációk (2021/3.)

Megjelent az Ókor folyóirat 2021/3., „Mítoszok képben és szóban” című száma, Beszkid Judit és Nagy Árpád Miklós szerkesztésében.

A tanulmányok szerzői több alkalommal, 2021 szeptemberében pedig két egész napos workshopon vitatták meg kézirataikat a Palladion Műhely fizikai és szellemi terében. A közös munka nagy hagyományokra tekint vissza: kezdetét a Horváth Judit és Nagy Árpád Miklós által tartott, mitikus történetekkel foglalkozó egyetemi órák jelentették Pécsen, majd Budapesten, a folytatást pedig azóta is a „Szalon” keretei adják.

A most olvasható tanulmányok azonos szempontrendszer szerint tárgyalják a mitikus történetek irodalmi és képi ábrázolásait. Valamennyi írás érzékeny figyelmet fordít a mítoszvariánsok műfaji adottságaira, kifejezésmódjuk egyedi hangsúlyaira és egymáshoz való viszonyára – az értelmezések ennélfogva nem lezáróak, hanem a mítoszok jelentésgazdagságát igyekeznek megmutatni.

Köszönjük Beszkid Judit értékes és körültekintő munkáját a szám előkészítésében és megvalósításában egyaránt!

Jó olvasást kívánunk!


A borítóképen: Püramoszt és Thiszbét ábrázoló mozaik (Kr. u. 3. század eleje, Nea Paphosz, in situ), fotó: Matthias Recke.

Szólj hozzá!