A Meleagrosz-festő vörösalakos külixe a campaniai Nolában került elő négy másik darabbal együtt – ezeket a tárgyakat nem az élők lakomájának kellékeiként használták, hanem sírba helyezték. A gyümölcsöstálra emlékeztető, de borospohárként funkcionáló edénytípus athéni példáinak palástját és tondóját is díszítették: ezen a külixen kívül-belül dionüszikus ábrázolások vannak.
A szőlőlevelekkel és -fürtökkel keretezett tondó közepén fiatal, izmos férfialak áll: bal vállán átvetett köpenye a jobb lábára csavarodik, hajában szalag és koszorú. Göndör fürtös fejét hátraveti, bal karjával lazán a mellette haladó nőalak nyakát fogja át, leeresztett jobbjában pengetős hangszert (khelüszt) tart. Dionüszoszt látjuk Ariadné társaságában: a szép, díszes ruhába öltözött, ékszereket viselő krétai királylány ütőhangszert, tümpanont emel maga elé. Ő sem zenél, viszont egy ritmusban lép társával – „a koncert szünetében” érdemes egy pillantást vetni bal lábfejük hasonlóságára. Az ütemet a hátuk mögött szárnyaló Erósz-alak adja kézidobján: jobbjával éppen a tümpanont érinti.
A különleges trió frontembere fölveti a fejét: ez az eksztatikus éneklés szokásos képi jele a klasszikus görög művészetben (hasonló átszellemültséget látunk az Erósz-alakon és a borítókép lürajátékosán is). Dionüszosz mindazonáltal támogatásra szorul: Ariadné jobb kezének ujjai határozottan simulnak az isten bal oldalára, miközben az hanyag eleganciával – eltartott kisujjal – cipeli hangszerét.
A kutyamelegtől nehéz nappalok után immár mi is hangolódunk a végtelenített munkaidőre – a hosszúra nyúló éjszakákra hajnali kávékkal, brit időszámítás szerint pedig ötórai teával:
Athéni vörösalakos külix (Meleagrosz-festő, Kr. e. 390 körül) © The Trustees of the British Museum / CC BY-NC-SA 4.0. A borítóképen a Palladion Playlist profilképe: amphorafülbe mászó dallamot éneklő lürajátékos – athéni vörösalakos amphora (Berlin-festő, Kr. e. 490 körül) © Metropolitan Museum of Art / Public Domain.
