Kövesd a szép napot, felejtsd el a bánatot!

Az ókori egyiptomiak az emberi lélek egyik formáját, amelyet nak neveztek, emberfejű madár alakjában képzelték el. Úgy tartották, hogy a -lélek biztosít átjárást evilág és túlvilág, emberek és istenek között, a madárformával pedig az elhunyt szabad mozgásra való képességét, aktív hatóerejét jelképezték.

A fenti, újbirodalmi sírfreskón az elhunyt saját ját üdvözli: a jelenet mellett olvasható hieroglif felirat a sírtulajdonos, Inherkhau azon kívánságát fejezi ki, hogy élő bá-lélekké változva szabadon léphessen át sírja kapuján és tölthessen időt ott, ahol kedve tartja. A -lélek a napisten kíséretében tett túlvilági utazás után reggelente visszatért a sírhoz és egyesült a halott isteni lénnyé vált testével: ez a gondolat jelenik meg azokon az újbirodalmi usébti-szobrocskákon, amelyeken az elhunyt álló vagy ravatalon fekvő alakját kiterjesztett karú bá-madár oltalmazza.

A British Museum egyik usébtije (fent balra, részlet jobbra), amely a 19. dinasztia egyik magas rangú katonatisztje, Szunero temetkezéséből származik, a korabeli szokásnak megfelelően nem múmiaformában, hanem élő, ünnepi ruhába öltözött férfiként láttatja az elhunytat, aki mellkasán összekulcsolt karjával saját, kiterjesztett szárnyú -lelkét öleli át.

Az ember és ja között már a halál előtt létrejövő bensőséges viszony lenyomatát egy egyedülálló egyiptomi irodalmi alkotás is megőrizte. A Berlini Múzeum közel négyezer éves papiruszán fennmaradt dialógusban egy nehéz időszakot átélő ember vitatkozik jával életről és halálról – a kiábrándult, elmúlás után sóvárgó férfit saját lelke győzködi arról, hogy ne dobja el az életét:

Akaszd hát karóra a panaszod, én társam, én fivérem! Tégy áldozatot a tűzre, ragaszkodj az élethez, akkor is, ha olyan, ahogy mondtad! Szeress itt engem, tedd félre a Nyugatot! De ha kívánatos, hogy elérd a Nyugatot, és tested találkozik a földdel, én leszállok, midőn te elfáradsz, és együtt alkotunk egy lakóhelyet.

P. Berlin 3024, 148–154.

„Az életunt beszélgetése lelkével” címen ismert szöveg magyarul a most két éve elhunyt Varga Edith (1931–2020) fordításában és kísérő tanulmányával jelent meg a Holmi 1997. áprilisi számában. Ezzel a bejegyzéssel rá emlékezünk.


Freskó Inherkhau Deir el Medine-i sírjából (TT 359). Egyiptom, Kr. e. 12. század. Fotó: kairoinfo4u; forrás: Flickr / CC BY-NC-SA 2.0. A sírról bővebben lásd az Osirisnet oldalát.
Usébti-szobrok
Balra: Szunero szteatit usébtije, Kr. e. 1275 körül. London, British Museum, EA65206 © The Trustees of the British Museum / CC BY-NC-SA 4.0.
Középen fent: Ravatalon fekvő usébti bá-madárral, Újbirodalom. Párizs, Musée du Louvre, N 2660 ; LP 311 © 2013 Musée du Louvre / Christian Décamps.
Középen lent: Thotmesz herceg szteatit usébtije, Kr. e. 14. század. Berlin, Ägyptisches Museum, VÄGM 1997/117 © Foto: Ägyptisches Museum und Papyrussammlung der Staatlichen Museen zu Berlin – Preußischer Kulturbesitz. Fotograf/in: Sandra Steiß.
Jobbra: Tjeburé szerpentinit usébtije, Kr. e. 1295–1186. New York, The Metropolitan Museum of Art, 44.4.72 / Public Domain.
A középbirodalmi papirusz böngészéséhez lásd a berlini Papyrussammlung oldalát, vállalkozó kedvűek a hieratikus szöveg megfejtését ITT is gyakorolhatják.

Szólj hozzá!