A labirintus én vagyok csalás
hogy léteznék útvesztő bármi más
a bikaszörny is énbennem lakik
én álmodom vérgőzös álmait
és én vagyok kit fel kell falnia
én Thészeusz Athén királyfija
a labirintus én vagyok az éj
sötétje megtölt és csupán a kéj
villámai világítják utam
míg járom tévelyegve önmagam
s ha ez a fény is ellobban örökre
elmerülök a bűnbe és csömörbe
a labirintus én vagyok a kéj-
vágyó királylány fonala a vér
ereim éjlő alagútjait
befutva a Minótauroszig
szívemig vezet s nincs tovább utam
vagy megölöm vagy felfalom magam
a labirintus én vagyok csak én
a kín a kéj a vaksötét a fény
magamra rontok én az áldozat
a hős vagyok ki vasfegyvert ragad
s a szörny akit meg kell gyilkolnia
én Thészeusz Athén királyfija
A bejegyzés fejlécében és a négy versszak mellett sorakozó képeken egy Kr. u. 4. században készült római padlómozaik részleteit emeltük ki. A késő császárkori villából származó mozaikot 1815-ben tárták föl Salzburg környékén, ma a bécsi Kunsthistorisches Museum őrzi. Csupán látszólag szabályos négyzet alakú, mérete 4,1 x 4,2 méter. A különféle geometrikus elemekkel díszített egységek között látható négy figurális kiskép Thészeusz krétai kalandját örökíti meg. Baloldalt Ariadné éppen átadja neki a fonalat: a Minótaurosz megölése után az athéni királyfi ennek segítségével talált ki a palota labirintusából. A belső ikon kettejük küzdelmét ábrázolja, körülzárva az útvesztőt jelző, sűrűn futó és kanyargó vonalaktól. Fent a Krétáról távozó Thészeusz éppen a hajóra segíti Ariadnét, akit aztán mégis Naxosz szigetén hagy – jobbra a királylány már egyedül, magába fordulva ül.
A mozaik apró márvány- és mészkődarabokból áll; a kisméretű lapok jól látszanak, ha a fotón belenagyítunk például a felső, fekete-fehér panelbe. Más, kevésbé szembetűnő részleteket is észrevehetünk: a hajón feltekert vitorla fekete színű – Thészeusz apja, Aigeusz a majd Athénba érkező hajót megpillantva emiatt hiszi halottnak a fiát, s veti magát a tengerbe; a hajóra lépő Ariadné – a „kéjvágyó királylány” – szerelmi vonzalmát (és/vagy kívánatos mivoltát) meztelensége jelzi, öle sötétebb színű V-betűként rajzolódik ki.
Magára az összképre távolabbról is érdemes egy pillantást vetni: a tagoltság és gondosan szerkesztett ornamentika a rendezettség benyomását kelti, ezért talán csak hosszas tévelygés után látjuk meg, hogy a palota falát képező, változatos méretű „téglák” lent nagyobbak, a négy sarokelem közül pedig a jobb felső elrendezése nem vízszintes, hanem függőleges – könnyű irányt veszteni.
A labirintus be- és kijáratát jobbra ugyan mutatja egy fekete félkör, de kívül egymásba érő kötélminta fonja körül – az útnak, a belső harcnak nincs vége.
Római mozaik (Kr. u. 4. század) © KHM-Museumsverband. A részletek kiemelése a Google Art Project fotójáról. Baka István versének forrása: Digitális Irodalmi Akadémia.
