Milyen volt a Propylaia?

A héten lezajlott az Ókortudományi Intézet és a Palladion Műhely által közösen szervezett négynapos rendezvény, a Propylaia. A workshopokra, beszélgetésekre és játékokra alapozott tábor 14 lelkes (és forróságtűrő) diák részvételével valósult meg – az első, közvetlen visszajelzések alapján nagy sikerrel és maradandó emlékekkel! 🙂

Az intézet oktatói és előadói csoportos és egyéni munkára épülő foglalkozásokon vezették be az egyetem kapujához érkező tanulókat az egyiptológia, klasszika-filológia, assziriológia, vallástudomány és hebraisztika világába. Az idei tábor programpontjai valamilyen formában a felfedezéshez kapcsolódtak: a Thébától Atlantiszon át a Vatikánig húzódó helyszínek, a Gilgamestől az Aeneisen át a műkincs-kereskedelemig megfogalmazott témák, az ásatástól a digitális kódexlapozáson át a szövegolvasásig megismert módszerek, de még a papiruszkirakótól a sütikóstoláson át a sékelkészítésig megszerzett tapasztalatok is a lehető legváltozatosabb módon vezettek el a felfedezés öröméig – aligha tudnánk maradéktalanul* visszaidézni az ókortudományi napok minden egyes percét! A program pedig egy nyitott, jó hangulatú és rendkívül színes pódiumbeszélgetéssel zárult az F épület udvarán, a madárcsiripeléstől hangos „Aiólosz szigete” mellett 😉 .

A diákok mindemellett nem csupán egymással (és velünk), hanem a campusszal is kalandos feladatok útján ismerkedtek meg. Bízunk benne, hogy a Jövőtől való félelmet – amelyet a tábor első napján a Gólyavár mögötti járólapra rajzoltunk fel – jócskán feloldották a múlt kutatásának később bemutatott lehetőségei, és a résztvevők meghatározó élményekkel gazdagodva tértek haza. Várjuk őket vissza az ókor világában! 🙂

Aki még több képre kíváncsi, a Propylaia Facebook-eseményében szemezgethet!

Köszönjük az állandó segítséget a hallgatói képviselőknek, az ebédet a Műhely Cafénak.

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

*A limonádéból szerencsére egy csepp sem maradt!

Hozzászólások a “Milyen volt a Propylaia?” bejegyzéshez

  1. Köszönjük a sok csodás programot! Jó érzés volt látni, hogy ennyi emberrel közös az érdeklodési körünk, és együtt ismerhettük meg behatóan az ókor világát ❤️

Szólj hozzá!