Néhány évvel ezelőtt élénk derültséget keltett, amikor egy prominens budai építkezés munkálatait elfedő molinóra a magyar szöveg fordítása helyett a fordítónak szánt instrukciót nyomtatták rá ékes angol nyelven. A dolog abszurditását nemcsak a felirat mérete adta, hanem az is, vajon hány ember siklott át a baki fölött, mielőtt kikerült az épület oldalára, ráadásul többször is.

Vigasztalásul szánjuk: „már a régi görögök is” követtek el hasonló hibákat – erre példa az alábbi jáspis gemma a Louvre gyűjteményéből. Egy amulett ugyan jóval kisebb, mint egy házfal, de a drágakövet díszítő ábrázolások és feliratok kivésése szintén nagy erőfeszítést igényelt, és ugyanúgy több szakember munkáját sűrítette egybe, mint ma egy molinó elkészítése.

Ezek az amulettek a római császárkorban voltak népszerűek, elsősorban a szerelem és siker elérésében, illetve az egészség megóvásában. A néhány centiméteres drágakövek hatékonyságát a nyersanyag, a rávésett szöveg és kép összehangolt együttese biztosította. Elkészítésükhöz általában kétféle szakember kellett: egy mágus, aki kigondolt egy varázslatot és megtervezte a hozzá tartozó gemmát, valamint egy vésnök, aki a mágus jegyzetei alapján kivéste a követ.

A Louvre gemmájának vésnöke bizonyára írástudatlan volt: nemcsak az előírt varázsigéket és ábrázolásokat véste fel az alig 3 centis gemmára, hanem a készítési előírásokat is. Az amulett egyik oldalán ugyanis ez áll: „az alábbi (szavakat) pedig (írd a) két sólyom közé: βασιχε”, a másikon pedig: „a kő hátoldalára körben, méltó módon (vésd) az alábbi neveket”. Csak ezután következik a gemmára szánt varázsige.

A jelenség nem volt egyedi: a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye is őriz olyan varázsgemmát, amelynek ábrázolása fölé nem a recept szövegét, hanem magát az instrukciót vésték: „ahogy elő van írva”. Same in Greek.

---

Borítókép: Az átalakítás alatt álló karmelita kolostor információs plakátja, Budapest, 2016. Forrás: Leiter Jakab.